fotó: pixabay.com

Sűrű éve lesz a 100 éves birkózószövetségnek

Sűrű éve lesz a 100 éves birkózószövetségnek

A koronavírus-járvány miatt a vártnál is intenzívebb éve lesz a magyar birkózósportnak, mivel a szövetség (MBSZ) 2021-ben ünnepli alapításának 100. évfordulóját, egyúttal olimpiai kvalifikációs versenyt rendez, a sportolókra pedig olimpia, Európa-bajnokság és világbajnokság is vár.

Németh Szilárd elnök az MBSZ pénteki online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a birkózók mindig nagy fába vágják a fejszéjüket, és ez idén sincs másként. Egyúttal külön kiemelte a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) beindulását, és azt, hogy szeptembertől már teljes üzemben működik majd az utánpótlásképző központ, melyben 84 tehetséges diák fog készülni bentlakásos rendszerben, míg további 60-an bejárnak majd a tréningekre.

A KIMBA növendékeinek toborzásáért a sportvezető külön megköszönte Hegedüs Csaba korábbi elnök, olimpiai bajnok munkáját, akinek a vezetésével szakemberek járták az országot, hogy kiválasszák a legígéretesebb fiatal sportolókat.

A sajtóeseményen az is kiderült, hogy nagy erővel folyik az előkészítő munka a BOK Csarnokban március 18. és 21. között sorra kerülő európai olimpiai kvalifikációs viadalra, melyet buborékrendszerben bonyolítanak le. Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke felidézte, hogy tavaly már minden készen állt a rajtra, amikor egy héttel a nyitónap előtt törölték a viadalt. Ezt követően a szövetség bízott benne, hogy a halasztás ellenére marad a magyar fővárosnál a verseny, véglegesen viszont csak decemberben dőlt el, hogy Budapest a rendező.

“Közel ezer embert kell majd a buborékban tartani, nagyjából 750 külföldi vendéget és 250 magyart, ami komoly feladat, de tapasztalt csapatunk van, így meg fogjuk tudni oldani”

– mondta Bacsa Péter, hozzátéve, hogy a Magyarországon tavaly rendezett buborékos eseményeken, az úszók csapatversenysorozatán és a cselgáncsozók Grand Prix-jén is ott voltak, és begyűjtötték a szükséges információkat a sikeres rendezéshez.A sikeres rendezés mellett a hazai birkózók eredményes szereplésében is bíznak az MBSZ-nél. Bácsi Péter, a szövetség szakmai igazgatója úgy véli, a 2019-ben szerzett négy olimpiai kvóta mellé minden szakágban reálisan lehet még várni egyet-egyet a hátralévő két versenyen, a budapestin és a májusi szófiai világkvalifikáción.

Ugyanakkor azt is jelezte, hogy ezt a célt túl is szárnyalhatják a sportolók, akik tavaly a számos nehézség ellenére is folyamatosan dolgoztak, most pedig a végéhez közelednek a hathetes alapozásnak.

A kötöttfogású válogatott jelenleg Budapesten készül, jövő héten Tatára költözik, ahol nemzetközi edzőtábort tartanak, a jövő hétvégén pedig egy háziversenyt is rendeznek, melyen mintegy 20 ország birkózói lépnek majd szőnyegre. A női és a szabadfogású szakág Lengyelországban dolgozik jelenleg, majd Ukrajnában táborozik még a budapesti verseny előtt. A centenáriumi ünnepségsorozatra már jó ideje készül az MBSZ Virág Lajos vezetésével, aki a járványhelyzet miatt egyelőre nem tudott pontos időpontokkal szolgálni. Ugyanakkor elmondta, többek között díszközgyűlést fognak tartani a KIMBA-ban, illetve készül egy négyrészes dokumentumfilm a magyar birkózás történetéről, és lesz egy hagyományteremtő korosztályos csapatverseny a határontúli sportolók meghívásával június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján. Szintén terveben van a magyar Birkózó Hírességek Csarnokának a megalapítása.

A dokumentumfilm négy része egyenként 24 perces, melyeket a köztelevízióban mutatnak be, majd ezt követően a Uránia Filmszínházban terveznek egy díszbemutatót, ahol a sorozatot egyben vetítik le. Nem csupán film, hanem könyv is jelenik meg idén a magyar birkózásról.

A 100. születésnap március 16-án van, a szövetség eredeti tervei szerint az ünnepségsorozat ekkor kezdődött volna, a jelenegi pandémiás helyeztben viszont még sok a bizonytalanság.

Kapcsolódó cikkek