fotó: pixabay.com

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most, a foglalkoztattak száma a 4,7 milliót közelíti, a négyszázalékos munkanélküliség Európában az egyik legalacsonyabb. Ezt nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.

A lap szerdai számában megjelent interjúban Bodó Sándor kiemelte, a kormány a koronavírus okozta járványhelyzetet egyértelműen sikeresen kezelte.

“A gazdaságot újraindítottuk, a foglalkoztatottak száma minden rekordot megdöntött a legfrissebb adatok szerint”

– tette hozzá.

Az államtitkár közölte, a gazdaságvédelmi intézkedések elérték a kívánt hatást, közel kétmillió embernek segítettek a nehezebb időkben, illetve több támogatás még most is elérhető. Csak a bértámogatások félmillió munkahelyet védtek meg vagy teremtettek újjá közvetlenül.

“A beruházási, munkahelylétesítési támogatások folyamatosak, hiszen a kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája Magyarországon”

– mondta, majd közölte, a hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké 4 450 000 fölé emelkedett.

A munkanélküliség a járvány előtti szintre szorult vissza, a tavaly júniusi mélypont óta mintegy 120 000-el csökkent az álláskeresők száma.

Az intézkedések sora folytatódik, a jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő-támogatása program már több mint 20 000 regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására pedig már csaknem 75 000 igénylést nyújtottak be – mondta, majd megjegyezte, a kormány gazdaságpolitikája újra beigazolódott, miközben a baloldal folyamatosan támadja azt. Az államtitkár rámutatott, Magyarország továbbra is a gazdasági növekedés pályáján halad. A gazdaság újraindítása pedig a bérek további emelkedését is garantálja.

“A bérek növekedése 2010 óta folyamatos, azóta több mint duplájára emelkedett a minimálbér és a szakmunkás bérminimum”

– tette hozzá Bodó Sándor.

Kapcsolódó cikkek