Nagy Márton a közleményben hangsúlyozta: 2022-ben átlagosan mindössze 238 168 volt a regisztrált munkanélküliek száma, ami történelmi siker, soha nem volt még ennyire kevés álláskereső. Emlékeztetett: 2010-ben még közel 600 000-en – 582 664 ember – kerestek munkát.
Hozzátette, 2022 decemberében a regisztrált álláskeresők száma 230 345 volt, ami a rendszerváltás óta mért második legalacsonyabb a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint. Mindössze tavaly júniusban voltak kevesebben az álláskeresők az elmúlt három évtizedben, akkor is csak kevesebb mint 40 emberrel.
“Pedig 2022 rendkívüli év volt”
– jelezte Nagy Márton.
Épphogy kivédték a járvány gazdasági hatásait, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók máris a feje tetejére állították a világot: elszabadultak az energiaárak, egekbe emelkedett az infláció, megdrágultak az alapanyagok. A vállalkozások és a gazdaság tehát nagy árat fizetnek a szankciókért, ez pedig folyamatosan fenyegeti a munkahelyeket – hívta fel a figyelmet a gazdaságfejlesztési miniszter.
Kiemelte, a kormánynak az a feladata, hogy ebben a helyzetben is megvédje a családokat, a teljes foglalkoztatottságot és elkerülje a recessziót.
Ennek érdekében gazdasági védvonalat hoztak létre, amely mára meghaladja a kétezer milliárd forintot. A kormány többek közt kamatstopot vezetett be a kis- és középvállalkozások számára, célzott támogatást nyújt az energiaintenzív kis- és középvállalkozásoknak, gyármentő programot és ehhez kapcsolódó hitel- és garanciaprogramot indított, valamint rendkívül kedvező kamatozású hiteleket biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül – sorolta az intézkedéseket.