DK: a Fidesz megpróbálja befeketíteni az ellenfeleit

DK: a Fidesz megpróbálja befeketíteni az ellenfeleit

Ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a "régi, megszokott fegyveréhez nyúl", megpróbálja befeketíteni az ellenfeleit. Ezt jelentette ki csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a DK-s Varju László és a momentumos Fekete-Győr András ügye nem az első és nem az utolsó, “ahogy látom az elmúlt napok történéseit”. A DK még meglévő rendőrségi forrásai azt mondják, “iszonyatos a nyomás rajtuk a kormány környezetéből, a kormányzó párt környezetéből, hogy ha kell, ha nem, indítsanak eljárásokat ellenzéki politikusok, kerület-, városvezetők ellen” – nyomatékosította szavait.

A parlamenti képviselő leszögezte, nem olyan országot akarnak, ahol az igazságszolgáltatás “valójában a hatalom hazug szolgálatába szegődik”.

Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett, hogy a bűnösöknek bűnhődniük kell, de annyit nem érhet egyetlen hatalom sem, hogy ártatlan embereket “cibáljanak meg”. A pártelnök hangsúlyozta, nekik az a dolguk, hogy megvédjék a hazájukat, megvédjék a jelölteket, megvédjék azokat, akiket “ártatlanul ezek itt bemocskolnak”.

Kapcsolódó cikkek