Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

A Demokratikus Koalíció törvénymódosítást nyújt be a szigorúbb büntetésért

A Demokratikus Koalíció törvénymódosítást nyújt be a szigorúbb büntetésért

Egy egész ország döbbent le azon a felvételen, amelyen egy "fideszes" karateedző úgy felrúg egy 7 éves gyereket, hogy az csak a szerencsének köszönheti, hogy megúszta maradandó fizikai sérülések nélkül, ezzel kezdte a DK a közleményét.

“Túl azon, hogy a Fidesz egyből mentegetni kezdte a menthetetlent, hiszen Pócs János szerint bárkinek lehet gyenge pillanata, a fideszes karateedzőt a neki járó jogos büntetéstől is meg akarják óvni, hiszen mindössze garázdaság miatt indítottak ellene eljárást. A Fidesz jogrendszerében ezt ma törvényesen megtehetik, ennek akarunk véget vetni. A Demokratikus Koalíció törvénymódosítást nyújt be a gyermekek ellen elkövetett erőszak szigorúbb büntetéséért, hogy egyetlen ilyen esetben se lehessen az elkövetőt garázdasággal kimosdatni. A törvénymódosításunk új törvényi tényállást vezet be kiskorú bántalmazása címmel, mely

– egy évtől öt évig tartó büntetéssel fenyeget mindenkit, aki a kiskorút testi sérülést okozva bántalmazza, vagy az emberi méltóságát súlyosan sértő, megalázó, vagy erőszakos magatartást tanúsít, illetve a kiskorú lelki, erkölcsi, mentális, vagy pszichés fejlődését súlyosan veszélyezteti.
– A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a cselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást okoz, vagy ha a cselekményt aljas indokból, vagy célból követik el.

A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a cselekményt 12 év alatti sértett sérelmére követik el, esetleg életveszélyt okoz, vagy különös kegyetlenséggel követik el, vagy halált okoz. Elég volt a fideszesek gyermekek ellen elkövetett bűneiből; elég volt abból, hogy ma Magyarországon a gyerek csak hivatkozási alap, aki ellen bármit el lehet követni. Ha ez a rendszer így bánik a gyerekekkel, akkor ennek a rendszernek buknia kell, a gyermekbántalmazókat pedig börtönbe kell zárni”  – írta Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese

Kapcsolódó cikkek