Ezzel foglalkoznak Gyurcsány Ferenc pártjában

Ezzel foglalkoznak Gyurcsány Ferenc pártjában

Rendőrök vegzálták a DK ifjúsági szervezetének aktivistáit, miután felfestették a Fidesz bűneit a Békement útvonalára

“Tájékoztató feliratokat festettek fel a Demokratikus Lendület (DEL), a DK ifjúsági szervezetének aktivistái a Békemenet útvonalára, hogy emlékeztessék a résztvevőket a kormány bűneire. Többek között a “Pedofidesz”, a “Sulyok Tamás bűnöző” és a “Stop akku” feliratokat írták fel az aszfaltra. Az akció közben háromszoros túlerőben igazoltatták őket a rendőrök, és egy órán keresztül 6-7 villogó rendőrautóval vették körbe a helyszínt. A végén megállapították, hogy sem károkozás, sem szabálysértés nem történt, de a festéket elkobozták.

A Demokratikus Koalíció szerint elgondolkodtató, hogy ma Magyarországon pár ellenzéki fiatalt úgy igazoltatnak, mint a bűnözőket szokás, miközben a pedofilsegítőket szabadon engedik, a köztársasági elnöki székben pedig egy köztörvényes bűnöző ülhet.

Minket azonban nem lehet megfélemlíteni, és mindig ki fogunk állni az Orbán-kormány ellen: minket nem a Fidesz küldött, de a Fideszt mi fogjuk elküldeni! A DK fiataljai a tájékoztató akciójuk során természetesen lemosható és környezetbarát festéket használtak” – fogalmaztak a közleményükben. Az akcióról és az igazoltatásról készített fotók a Demokratikus Lendület Facebook-oldalán érhetők el.

Kapcsolódó cikkek