Bakondi György azt mondta, az idén, csütörtökig 34 500 illegális migránst fogtak el a magyar határokon és igen magas az elfogott embercsempészek száma is. A főtanácsadó ugyanakkor leszögezte,
a magyar határőrizeti rendszer és az azt támogató jogi határzár kellő hatékonyságú.
Arról is kérdezték, hogy a Kanári-szigeteken mintegy hétszeresére emelkedett az illegális bevándorlók száma. Bakondi György azt mondta: ez a növekedés abból adódik, hogy korábban a kontinentális Spanyolországba próbáltak eljutni Marokkón keresztül. Spanyolország viszont határőrizeti megállapodást kötött Marokkóval, ezért kerestek új megoldást az embercsempészek.
Megjegyezte azt is, hogy szemmel láthatóan az Európai Unió, a brüsszeli központ nem óhajt szigorításokat bevezetni, és nem akarja a külső határokat őrizni. Sőt, egyre határozottabb politikai nyomást gyakorol azon országokra – köztük Magyarországra -, amelyek jogszabályaiknak érvényt szereznek és állampolgáraik biztonsága érdekében védik határaikat.
Bakondi György kitért arra is, hogy 2015 óta már több változatát tanulmányozhatták annak, milyen módokon próbálják magyarázni és legalizálni a tömeges illegális bevándorlást, továbbá, hogy miért kell büntetni, megkísérelni büntetni azokat az országokat, amelyek nem úgy gondolkodnak, mint ők.
“Ez súlyos, az Európai Unió jövőjét, az európai közösséget, az európai kultúrát veszélyeztető álláspont, amelyet Magyarország a leghatározottabban visszautasít”
– jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.