Bakondi György felidézte, hogy az elmúlt időszakban egyre több erőszakos cselekmény köthető az erős illegális migrációhoz. Ezek közül első helyen említette a magyar-szerb határ túloldalán történteket, amikor vélhetően afgán bandák csaptak össze szerb területen. A tűzharcoknak halálos áldozata is volt, ráadásul a migránsok immár a rendőrökre is tüzelnek.
A főtanácsadó szerint már nemcsak a migránsokat, hanem velük együtt lőfegyvereket is be akarnak juttatni az unió területére a szervezett bűnözői csoportok.
Azt mondta, miközben Nyugat-Európa is szenved az unióba már bejutott migránsok erőszakos cselekményei miatt – a franciaországi migránslázadást és a németországi migránstámadásokat külön is említette -, az EU a közelgő európai parlamenti (EP-) választások miatt fel akarja gyorsítani a migránsok kvóták szerinti szétosztását.
Bakondi György a magyar kormány álláspontját megerősítve közölte, egyértelmű bizonyságot nyert, hogy az illegálisan Európába érkező migránsok nem munkaerőt jelentenek, hanem veszélyeket hoznak magukkal.
Hozzátette, Magyarország sem elfogadni, sem végrehajtani nem fogja ezt a “migránspaktumot”, és uniós elnöksége alatt mindent meg fog tenni azért, hogy a migrációval kapcsolatban a magyar álláspont kerüljön előtérbe. Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a migráció jelentette veszélyekkel kapcsolatban új elemként említette, hogy már nemcsak erdőkben, hanem lakott területen is lövöldöznek, ahogyan az az elmúlt napokban is történt szerb területen, ráadásul a rendőrökre is lőfegyverekkel támadnak.
“Miközben az illegális migrációval már több milliárd eurós bevételeket szerző bűnözői csoportok megfékezése egyre nagyobb gondot jelent Nyugat-Európának, az EU mégis mindent elkövet azért, hogy Magyarországot távol tartsa a migrációval kapcsolatos döntési folyamatoktól”
– jelentette ki.
A belbiztonsági főtanácsadó kiemelte, hogy a kvótarendszer már a maga valóságában itt van, ugyanis az uniós jogszabályok szerint azt válsághelyzet esetén lehet bevezetni, amikor mentő- vagy kutató akciók zajlanak, ezek pedig folyamatosak ma is. Bakondi György a 2015-ös párizsi terrortámadásokkal kapcsolatos ítéletek kapcsán felidézte, hogy annak idején Salah Abdeslam és a többi terrorista is az úgymond “menekültek” közé vegyülve jutott vissza Európába, azt követően, hogy az Iszlám Állam kiképezte őket.