A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjak pénteki átadásán Gondos Judit, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a banki szokások megváltoztak, a pénzügyi termékek egyre bonyolultabbak lettek, a lakosság jelentős része azonban továbbra sem hoz tudatosan döntést saját pénzügyeiről. Ezen változtatni kell – mondta, és a mindenkori pénzügyi kormányzat kiemelt feladatának nevezte, hogy segítsen az embereknek eligazodni a pénzügyekben.
A kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját, amelyben számos intézkedés támogatja a fiatalok és a lakosság felvilágosítását a pénzügyi ismeretek és a pénzügyileg körültekintő és megfontolt magatartás erősítése érdekében.
“A stratégia megvalósítása eredményes, jól halad”
– mondta.
Ismertette, a jegybankkal és a Pénziránytű Alapítvánnyal kezdtek dolgozni, illetve számos egyetemmel kötöttek megállapodást, amelyek segítettek a változatos és széleskörű pénzügyi ismeretterjesztésben. A kormánynak fontos, hogy mire a fiatalok eljutnak a családalapításig, ehhez legyen biztos információjuk, pénzügyi alapismeretük – mondta, és az eredmények közé sorolta, hogy létrehozták ezt a honlapot, és népszerű a Pénz7 rendezvénysorozat is.
Ebbe a sorba illeszkedik a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj, amelyet 2019-ben hirdetett meg a tárca. A legjobbnak ítélt diákok 150 000, a pedagógusok 500 000 forintban részesülnek, az intézményi kategória győztesének pedig 2 millió forint a jutalma.
Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a Nemzeti Alaptanterv megújításánál kiemelten kezelték a pénzügyi nevelést, a pénzügyi tudatosság, felkészültség erősítését. Az új kerettantervekben is figyeltek arra, hogy mindez megjelenjen. Választható tantárgy lett a gazdasági és pénzügyi kultúra vagy a közgazdasági és pénzügyi alapismeretek.
“A Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét tavaly a járvány miatt online is sikerrel zajlott, a programot folytatni kell. Magyarországon az oktatás egyetlen napra sem állt le a járvány miatt, a digitális oktatás feltételei pedig megerősödtek”
– hangsúlyozta.
A család a pénzügyi tudatosságra nevelés elsődleges helye, amely természetes tanulási lehetőséget biztosít – mondta Ekler Gergely, a családokért felelős tárca nélküli miniszter stratégiáért és koordinációért felelős államtitkára. Ekler Gergely azt mondta, büszkeségre ad okot, hogy Magyarország a GDP-jének csaknem öt százalékát fordítja családtámogatásra.
“A kormány a családi élet sok pontján képes támogatást nyújtani – tette hozzá -, példaként a gyermekvállalást, a családi adózást, az otthonteremtést, és a nagycsaládosok autóvásárlását említve. Ez a rendszer nem kis részben járult hozzá ahhoz, hogy a családok vagyona emelkedett tavaly”
– mondta.
Hallgatói díjazott Póta Csenge Panka lett, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója.
Tanulói díjazott Szalkai Róbert Gábor, a budapesti Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Technikum tanulója.
Idén 5 pedagógus kiemelkedő munkáját díjazták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj általános vagy középfokú iskolai pedagógus kategóriában. Az általános vagy középfokú iskola kategóriában a Törökkoppányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola részére adtak elismerést.