“Megdöbbentő adat: csak 8,7 % tervez vállalkozást Miközben a vállalkozói lét társadalmi elismerése erősödik, az új vállalkozások indításának hajlandósága Magyarországon továbbra is alacsony.
Egy friss országos felmérés szerint mindössze 8,7 % a magyar felnőtt lakosság körében azok aránya, akik a következő három évben saját vállalkozásba szeretnének kezdeni.
Ha az új vállalkozói aktivitás nem nő, akkor az innováció, a munkahelyteremtés és a gazdasági dinamizmus is veszélybe kerülhet. Ugyanakkor a már működő fiatal vállalkozások stabil, növekedésre képes réteget alkotnak, tehát a kihívás nem csupán a fennmaradás, hanem az indulás és a fejlődés ösztönzése. A FIVOSZ elkötelezett a fiatal vállalkozók mellett.
‘Fontosnak tartjuk, hogy a vállalkozói tudás a gyakorlatban is elérhetővé váljon, ne csak elméletben. Célunk, hogy a fiatalok olyan közösséget találjanak, ahol kiváló szakemberektől, hasznos információkat kapnak, és ne csak álmodjanak, hanem kezdeményezzenek is’
– mondta dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.
‘Az idei adat, hogy mindössze 8,7 % tervez vállalkozást, számunkra nemcsak figyelmeztetés, hanem cselekvésre ösztönzés is. A Fiatal Vállalkozók Hete előadóitól azt várjuk, hogy erre a kérdésre is választ kapjunk: mi kell ahhoz, hogy a fiatalok merjenek vállalkozni és sikeresek legyenek?’
– tette hozzá. Jelentkezési információk Az ‘Év fiatal vállalkozója 2025’ díjra november 23-ig lehet jelentkezni vagy jelölni olyan 18 és 45 év közötti magyar állampolgárt, aki legalább 3 éve sikeres saját vállalkozást működtet. A FIVOSZ honlapján megtalálható a Díj kiírása. A díjátadóra a Fiatal Vállalkozók Hete budapesti záróeseményén Budapesten kerül sor az országos, ingyenes rendezvénysorozat keretében” – olvasható a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége közleménye.












