a magyar vizsla igazi vadászkutya, forrás: pixabay.com

Állatvédelmi programokkal várják a gyermekeket

Állatvédelmi programokkal várják a gyermekeket

Hétfőn, az állatok világnapján többek közt gyermekeknek szóló állatvédelmi programokkal, valamint solymász-, íjász-, agarász- és elöltöltőfegyveres-bemutatókkal várják az érdeklődőket a Hungexpón, az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás tizedik napján. Este az Uránia Nemzeti Filmszínházban A bereki ember című, Fekete István életének emléket állító film látható.

“Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat eddigi résztvevőinek száma 938 000 felett jár”

– olvasható a szervezők hétfői közleményében.

Mint írják, vasárnap több mint 48 000-en látogattak ki a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a Hungexpo látogatottsága átlépte a 228 000-et. A Fátyol Iskolaprogram első öt napján több mint 16 000 diákot láttak vendégül, a program hétfőn újabb 4 000 diák érkezésével folytatódik.

A hétvégi látogatócsúcs után félidejéhez érkezik a húsz napos “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás.

A hosszú távú fenntarthatóság jegyében a világkiállítás egyik fontos eleme a szemléletformálás, a fiatalok nyitottá tétele a természet és a vadvilág különleges értékeire. Ennek részeként hétfőn, az állatok világnapján az A pavilonban állatvédelmi napot rendeznek gyermekeknek, interaktív programokkal.

Egyebek mellett szó lesz a vadászat és a vadvédelem kapcsolatáról, valamint az állatkertek vadvédelmi tevékenységéről is.

A Nemzetközi Csarnok (A pavilon) nagyszínpadán 11 órától Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Vadállatvédelem a 21. században címmel tart előadást. 13 órától Koska Hedvig, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztője, Tóth Szabina vadállatmentő állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának munkatársa és Takács-Gubicza Melinda óvodapedagógus Vadállatok gyerekszemmel címmel tart előadást. Ezt követően Tóth Szabina és Schütz Éva vadállatmentő állatorvosok a vadállatvédelemről beszélnek. 15 órától Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa és Némedi Edina, az Állatmentő Sereg képviselője a vadászat és a vadállatvédelem kapcsolatát helyezi középpontba. Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója az állatkertek vadvédelmi tevékenységét mutatja be 16 órától. A nap zárásaként, 17 órától Pécsi Norbert, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője tart előadást Vadállatvédelem a nagyvállalatoknál címmel.

A D pavilonban 13 órától világzenei koncertet hallhatnak az érdeklődők. Ezt követően 14 órától a világkiállítás díszkapuját, a hullajtott agancsokból készült Totemet megalkotó Szőke Gábor Miklós lesz a Nimród Café vendége, akivel Kókai Márton, a Nimród Vadászújság főmunkatársa beszélget.

15 óra 30 perctől Déri János, a Hortobágyi Madárkórház igazgatója, orvosa lesz a vadász talk show-ban Csőre Gábor beszélgetőpartnere, majd 17 órától a Fitos Dezső Társulat adja elő A Falu című művet. Az F pavilonban a nap során mind a négy hagyományos vadászati mód – solymászat, íjászat, agarászat, elöltöltő fegyverek – bemutatója várja az érdeklődőket. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 19 órától A bereki ember című, Fekete István életéről szóló dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők. A Szabó Sipos Barnabás és Bodrogi Gyula főszereplésével készült film Fekete István életútján keresztül elsősorban életének történelmi fordulópontokkal tűzdelt sorsfordító pillanataira fókuszál. A filmet Bertha Lívia rendezte. Bőszénfán, a vadasparkban A Zselic nagyvadjai című kiállítás tekinthető meg, Révfülöpön, a mólónál pedig folytatódik a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny.

A rendezvényről további információk ezen az oldalon olvashatók.

Kapcsolódó cikkek