Nagy István: állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult

Nagy István: állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult

Online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét. Erről beszélt agrárminiszter vasárnap a NOÉ Állatotthonban. A kérdőívet vasárnaptól egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

A tárcavezető ismertette, a kormány és az Agrárminisztérium (AM) törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ebben a szellemben indítják el a társadalmi párbeszédet is, amelynek célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában. Nagy István kiemelte, az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti.

Már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében; felléptek az állatkínzás ellen: ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak.

“Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, évről évre biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat. A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére külön forrás áll rendelkezésre, amely 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható”

– közölte a miniszter, majd kitért arra, hogy emellett figyelmet fordítottak az ivartalanításra is, 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra.

“Törekvéseik folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem tematikáját miniszteri biztosi szintre emelték az AM-ben”

– tette hozzá Nagy István.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelemi online felmérés március 7-ig tart, így vasárnaptól egy hónapig várják a véleményeket, az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a felmérés 13 kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete.

A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét. A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is.

“A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is”

– fűzte hozzá.

Kapcsolódó cikkek