Már kétszázezren mondták el a véleményüket a kormány állatvédelem és a felelős állattartás témakörében indított online felmérésében. Erről beszélt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
Nyitrai Zsolt arra biztat mindenkit, hogy aki még nem tette meg, március 7-éig töltse ki a kérdőívet, hiszen kevesebb mint 3 perc alatt lehet válaszolni a felmérés 13 kérdésre.
“Azért is megéri részt venni ebben a párbeszédben, mert kormány a jövőben fontos döntéseket és szabályozásokat kíván hozni ezen a területen, és ehhez mindenképpen fontos a polgárok véleménye”
– fűzte hozzá.
“Ne feledjék: közös ügyünk az állatvédelem”
– fogalmazott Nyitrai Zsolt.