Schneider Kinga: fontos, hogy a kormány foglalkozik az állatvédelemmel

Schneider Kinga: fontos, hogy a kormány foglalkozik az állatvédelemmel

A Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője fontosnak tartja, hogy a kormány foglalkozik az állattartás, az állatvédelem kérdésével, és ehhez kérdőívet állított össze.

Schneider Kinga vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta, reméli, hogy a kérdőívben szereplő fontos témák azt vetítik előre, hogy a kormányzat ezekkel foglalkozni kíván a jövőben.

“A kérdések és az azokra adandó válaszok a felelős állattartóknak egyértelműek, de ahhoz, hogy változás indulhasson meg, a kérdőívek összesítése alapján is egyértelmű képnek kellene kirajzolódnia”

– vélekedett.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon a legnagyobb problémát a kóbor állatok és az ivartalanítás kérdése jelenti.

“Ez a két terület azonnali beavatkozást igényel”

– jelentette ki.

Példaként azt említette, hogy a gyepmesteri teleprendszer átalakításánál fokozottan kellene érvényesülnie az állatvédő szemléletnek, az ivartalanítások számának növeléséért pedig kormányzati, központi segítségre lenne szükség.

Kapcsolódó cikkek