Középiskolai alumniprogramot hirdetett az MTA

Középiskolai alumniprogramot hirdetett az MTA

A tudomány és tudományos eredmények népszerűsítése érdekében középiskolai alumniprogramot indított a Magyar Tudományos Akadémia. Ezt jelentette be a intézmény elnöke csütörtökön, Budapesten.

Freund Tamás sajtótájékoztatón közölte: a program testközelbe hozza a végzős diákok számára kutatás világát tudomány-népszerűsítő előadások és az utánuk következő beszélgetések formájában. A MTA 18 000 köztestületi tagja közül 1300-an vesznek részt a programban, a partner középiskolák száma pedig egyre nő – tette hozzá.

A Széchenyi-díjas neurobiológus kifejtette, az MTA a nemzet tanácsadója, amelynek feladata a politikai döntéshozók munkájának segítése “a tudomány minden eszközével”, továbbá a társadalom felé való nyitás.

Freund Tamás célnak nevezte a fiatalok felvértezését az áltudományok elleni küzdelemben, amelyben – mint megjegyezte – “sajnos vesztésre állunk”. Erre példaként említette a közösségi médiában terjedő áltudományos vélekedéseket, álhíreket, összesküvés-elméleteket, majd kitért arra is, hogy Magyarországon “sehogy sem tudjuk” 60 százalék fölé emelni a koronavírus elleni átoldottságot. A program részleteiről elmondta: a végzős középiskolásokat szeretnék “tudománybaráttá” tenni, hogy képessé váljanak a hiteles információk felismerésére. Freund Tamás szavai szerint a rendszeres foglalkozások lehetőséget biztosítanak a többi között akár laborlátogatásokra, ökológiai kirándulásokra is.

Az MTA elnöki jelezte azt is, hogy kutatóik előadásainak rögzítésével értékes adatbázist hozhatnak létre, amelyet minden középiskola számára hozzáférhetővé tesznek.

Freund Tamás beszámolt arról is, hogy a program nyitórendezvényét október 15-én abban a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tartották, ahonnan az ő kutatói pályája elindult. Schultz Zoltán, a veszprémi gimnázium igazgatója az eseményen az alumniprogramot méltatva az MTA és középiskolák közös céljának nevezte a diákok segítését, hogy megtalálják tehetségük kibontatkoztatásának módját. Az előadások mellett klubfoglalkozásokkal tudják leginkább fenntartani hosszútávon a diákok érdeklődését.

Hartmann Bálint, az MTA köztestületi tagja, a villamosenergetika kutatója, a veszprémi nyitórendezvény egyik előadója a többi között a program előnyeként hivatkozott arra, hogy a fiatal kutatók közel vannak a megszólított korosztályhoz.

A program része az a terv is, hogy ezek a kapcsolatok fennmaradjanak és az 1300 előadó “minden formában” próbáljon meg segítséget nyújtani a középiskoláknak. Az MTA MTI-hez eljuttatott írásos összegzése szerint a középiskolai évek sok esetben meghatározóak egy kutató életútjának alakulásában. Az MTA köztestületének tagjai közül is sokan büszkék alma materükre, és öregdiákként – alumniként – is tartják a kapcsolatot volt tanáraikkal, iskolájukkal. Az alumniprogram erre a kapcsolatra épít – írták.

A program nagy népszerűségnek örvend, a részt vevő középiskolák száma folyamatosan nő.

Az eddig jelentkezett iskolákban szeptemberben elkezdődtek az alumniklubok rendezvényei, azaz az előadások és beszélgetések. A program előadói az mta.hu/alumni-tablazat oldalon találhatók meg.

Kapcsolódó cikkek