Varga Judit igazságügyi miniszter, fotó: kormany.hu

Varga Judit: a kormány a veszélyhelyzet alatt is segíti a bántalmazottakat és a különélő szülőket

Varga Judit: a kormány a veszélyhelyzet alatt is segíti a bántalmazottakat és a különélő szülőket

A kormány a járványügyi intézkedések hatálya alatt is biztosítja a bántalmazottak számára a biztonságos környezetben való elhelyezést. Az új szabályok megkönnyítik a különélő szülők számára a gyermekükkel való kapcsolattartást. Erről beszélt az igazságügyi miniszter csütörtökön.

A miniszter közölte, a veszélyhelyzettel összefüggésben elrendelhető hatósági házi karantén vagy más járványügyi intézkedés hatálya alatt álló személy a részére kijelölt lakást nem hagyhatja el, ugyanakkor fontos, hogy ez a rendelkezés nem akadályozhatja meg a bántalmazókkal szembeni hatékony rendőri fellépést és a távoltartás elrendelését.

“Ennek biztosítása érdekében a kormány elrendelte, hogy ha a bántalmazó személy járványügyi intézkedéssel érintett, de önerőből nem képes új tartózkodási helyre költözni, akkor a rendőrség jelöl ki számára új tartózkodási helyet, amit köteles elfoglalni. A rendelet a bántalmazottak számára is lehetőséget nyújt arra, hogy a rendőrség segítségét kérjék egy új, kizárólag bántalmazottakat fogadó szálláshely biztosítására, ahol adottak a járványügyi intézkedések végrehajtásának feltételei”

– tette hozzá Varga Judit, majd kiemeltem hogy a kormány számára elsődleges szempont a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése, amelyben fontos szerepet játszik, hogy különélő szülők esetén a gyermek – amennyiben bíróság erről másképpen nem rendelkezett – mindkét szülővel személyesen is folyamatos kapcsolatot tarthasson.

A szülőkre e célból fokozott együttműködési kötelezettség hárul.

Kitért arra, a hatályban lévő veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett kijárási korlátozások szerint a lakóhelyet csak alapos indokkal lehet elhagyni. A kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet értelmében ilyen alapos oknak számít, hogy a különélő szülő kapcsolatot tartson gyermekével.

“A vonatkozó kormányrendelet lehetőséget teremt arra, hogy azok a különélő szülők is kérhessék a bíróságtól a kapcsolattartás végrehajtásának elrendelését, akiknek megállapodását bíróság vagy hatóság nem hagyta jóvá”

– nyilatkozta az igazságügyi miniszter.

Kapcsolódó cikkek