Varga Judit igazságügyi miniszter, fotó: kormany.hu

Varga Judit: Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat

Varga Judit: Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat

Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, ami nem lett volna megvalósítható, ha nem keresett volna az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlásával rendelkező oltóanyagok mellett más koronavírus elleni vakcinákat. Ezt mondta az igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterek tanácsülésének szünetében kedden.

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a kínai és az orosz oltóanyagok az uniós veszélyhelyzeti engedélyezési rendszer keretein belül magyar hatósági engedéllyel bírnak, ez tette lehetővé a lakosság jelentős részének a beoltását.

“A beoltottságot igazoló védettségi igazolványokkal kapcsolatban azt mondta, május végéig megállapodás születhet az okmányokról. Az Európai Unió azt szeretné, ha július elsejétől érvénybe lépne, és a valóságban is működőképes lenne a dokumentum”

– tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének témaválasztása önkényes, nem azokat a témákat veszi napirendre, ami az európai állampolgárokat tömegesen érdekli Európában.

“Ilyen például az európai őshonos kisebbségek jogvédelme”

– közölte.

Reményét fejezte ki, hogy az uniós bizottság az előzetes online szakmai konzultáció eredményét kellő súllyal fogja figyelembe venni a jelentés elkészítéséhez, ahogy fajsúlyosabban említi majd meg a pozitív fejleményeket is.

“Ez utóbbiakat az előző jelentés félmondatokkal intézett el”

– mondta.

“Magyarország elvárja, hogy a jelentés készítői részlehajlás nélkül, semlegesen képviseljék a jogállamiság eszméjét”

– jelentette ki.

Bejelentette továbbá, hogy Magyarország a nap folyamán fogja benyújtani az Európai Bizottsághoz az uniós helyreállítási keret magyarországi felhasználásáról szóló nemzeti tervét.

A május 24-25-én tervezett uniós csúcstalálkozót előkészítő tanácsülés témáit ismertetve a klímavédelem kérdésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy a klímapolitika terén a további lépéseket minden tagállam érdeke szerint tegyék meg, illetve fontosnak nevezte a méltányos és tisztességes tehermegosztást is. Hozzátette: fontos, hogy a politikai iránymutatás megmaradjon a tagállamok kezében, nem engedhető meg a lakássági árak további emelése.

A nyugat-balkáni uniós bővítésről úgy vélekedett: fel kell gyorsítani a csatlakozási folyamatokat, ez ugyanis Európa gazdasági és a biztonsági érdeke is.

Az Európa jövőjéről május 9-én indított konferenciasorozattal kapcsolatban azt mondta, az online tervezett nemzetközi események mellett több magyarországi minisztérium és intézet számos rendezvénye és szakmai programja kínál majd lehetőséget arra, hogy a magyar emberek is hallathassák a hangjukat.

“Magyarország álláspontja változatanul az, hogy Európa jövője erős nemzetállamokra épülő erős szövetségben képzelhető el”

– tette hozzá Varga Judit.

Kapcsolódó cikkek