Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a 33. Közép-Európai Közjegyzõi Kollokvium plenáris ülésén a Budapest Kongresszusi Központban 2022. november 19-én, fotó: Illyés Tibor/MTI

Varga Judit: a közjegyző pártatlan jogi szolgáltatást nyújt

Varga Judit: a közjegyző pártatlan jogi szolgáltatást nyújt

A közjegyző a függetlenség, a pártatlanság és a szakszerűség érvényesülése mellett a jogviták peren kívüli elintézéséért dolgozik. Így fogalmazott az igazságügyi miniszter szombaton Budapesten, a 33. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium plenáris ülésén mondott záróbeszédében.

Varga Judit hangsúlyozta: a törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzőket azért, hogy a jogviták megelőzése érdekében pártatlan jogi szolgáltatást nyújtson az ügyfeleknek.

“A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében állam igazságszolgáltató részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez, minden hatáskörébe tartozó ügyben a jog vita nélküli érvényesülését igyekszik elősegíteni”

– tette hozzá.

Meg kell előzni azt, hogy a viták elfajulhassanak és közülük minél többet kulturált körülmények közt a jog, a megértés, a belátás, valamint dokumentumok erejével érdemes rendezni – jelentette ki az igazságügyi miniszter. Arról is beszélt, hogy a közjegyzőknél létrehozott közokirat vagy közhiteles nyilvántartás tartalmát valódinak kell elfogadni. A közjegyzők teljes körű jogi szolgáltatást nyújtanak és kizárólag olyan jogügyletekben működhetnek közre, amelyek mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak.

A tárcavezető kiemelte, 1992 január elsejével a közjegyzők elhagyták a bírósági szervezetrendszert, azóta országos és területi kamaráik égisze alatt a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás önálló szereplőiként járhatnak el.

“Három évtizeddel ezelőtt Magyarország az elsők közt ismerte fel, hogy a közjegyzőség a modern polgári társadalom egyik letéteményese azáltal, hogy eljárásaival a gazdasági forgalom biztonságát garantálja”

– mondta Varga Judit.

Kitért arra is, hogy folyamatosan bővültek a közjegyzői kar feladatai, ezzel a jogalkotó célja a bíróságok tehermentesítése, az átadott eljárásokban az ügyintézés felgyorsítása volt. A feladatok közül kiemelte a permegelőző eljárásokat, mint a fizetési meghagyást. Jelezte: meghatározott ügytípusokban a közjegyző által jóváhagyott egyezség segítségével lehetőség nyílik a vitás kérdések konszenzusos és gyors lezárására.

Varga Judit szólt arról is, a magyar közjegyzőség nemzetközi összevetésben is élen jár a digitalizációban, több mint egy évtizede vannak már teljes egészében elektronikus eljárásaik.

Tóth Ádám, a kollokviumot rendező Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke záróbeszédében rámutatott arra, hogy a polgári közjegyzőség rendszerének visszaállításával a bírók az ítélkezésre tudnak koncentrálni, mert van egy másik igazságszolgáltatási hatóság, amely egyes tömegesen előforduló ügyeket végez el. Hozzátette, a fizetési meghagyások esetében több százezer üggyel mentesítik a közjegyzők a bíróságokat.

Kapcsolódó cikkek