Varga Judit igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetem (ME) kuratóriumának elnöke a The future is in your hands - Európa jövõje a fiatalok kezében címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Igazságügyi Minisztérium Könyvtárában 2022. január 17-én, fotó: Balogh Zoltán/MTI

Varga Judit: nem áll fenn a veszélye, hogy Magyarországtól az EU pénzeket vonna meg

Varga Judit: nem áll fenn a veszélye, hogy Magyarországtól az EU pénzeket vonna meg

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye. Ezt hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak beszélt arról, hogy a hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal, amelynek eredményeképpen Magyarország tizenhét intézkedési javalatot tett le az asztalra.

“A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják”

– mondta.

A magyar intézkedések – melyeket az igazságügyi miniszter modellértékűeknek nevezett – egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.

“Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak”

– fogalmazott.

Varga Judit az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet keretében zajló eljárásra utalva hangsúlyozta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni. Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált, egyedül az Európai Parlament szeretne a “probléma része” maradni. Kérdésre válaszolva közölte, Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását.

Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.

Varga Judit bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást.

“A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sokévszázados lengyel-magyar egység meglétét”

– tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Kapcsolódó cikkek