Varga Judit igazságügyi miniszter, fotó: kormany.hu

Továbbra is a gyerekekért küzd Varga Judit

Továbbra is a gyerekekért küzd Varga Judit

Az Európai Bizottság (EB), az Európai Parlament (EP) támogatásával, azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket az óvodákba és az iskolákba. Erről beszélt az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Varga Judit leszögezte, Magyarország ezt nem akarja.

“Itt eltaláltunk egy ideget, és noha semmiféle európai normát nem sért a gyermekvédelmi törvény, ez fáj az EB-nek és az EP-nek”

– tette hozzá.

A törvény kapcsán van “egy nagy európai agresszió” a magyar kormány és Magyarország ellen – mondta. A miniszter közölte, túl vannak az első, igen udvariatlan megkeresésen. Az EB általában két hónapos határidővel szokta a tagállamokat megkeresni, amikor úgy gondolja, hogy valamelyik jogszabálya nincs összhangban az uniós sztenderdekkel, ebben az esetben egyhetes határidőt kaptak. A június 23-i levélre 30-ig kellett válaszolni, ez meg is történt – tette hozzá.

Varga Judit azt mondta, “elvi éllel” elutasítják, hogy az EB vagy bármilyen más európai testület írja elő, hogy Magyarországon ki hogyan éljen, hogyan gondolkodjon és a magyar szülők hogyan neveljék a gyermeküket. A válaszuk fő tartalmi gerince ez – közölte.

A miniszter megjegyezte, a kormány nagyon konstruktív és építő párbeszédre törekedett az uniós szervekkel.
Varga Judit elmondta, az EB levelében szinte minden uniós normát megsérteni vél a gyermekvédelmi törvény kapcsán. A magyar kormány visszautasítja ezeket a jogi álláspontokat. Ez nyílt tagállami hatáskör, az Európai Unió Alapjogi Chartája mondja ki, hogy a szülőknek van egyedül joga arra, hogy a gyermek nevelését meghatározza – közölte.

A miniszter szerint látni, milyen politikailag felfokozott környezetben dolgozik az EB, tehát egyértelmű, hogy ezt nem fogják kielégítőnek találni.

Varga Judit beszélt arról is, nagyon konstruktív párbeszéd zajlik hónapok óta a helyreállítási tervekről, és az uniós szabályoknak megfelelve állítják össze a magyar helyreállítási csomagot.

“Ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény óta lettek újabb igényei a bizottságnak”

– mondta, hozzáfűzve ezt a két dolgot nem lehet összekapcsolni, hiszen a kettőnek semmi köze egymáshoz.

“A magyar embereknek járó pénzeket nem lehet ideológiai feltételekhez kötni. Ezt egyértelműen kimondta az állam és kormányfők múlt decemberi megállapodása is”

– mutatott rá a miniszter.

Kapcsolódó cikkek