Dobrev Klára

Dobrev Klára: be kell vezetni a multinacionális cégek adóját

Dobrev Klára: be kell vezetni a multinacionális cégek adóját

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy az Európai Unió vessen ki adót a multinacionális cégekre.

Dobrev Klára, a párt EP-listavezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) kedden egy olyan jelentést fogadott el, amely szerint hét uniós ország, köztük Magyarország is, adóparadicsom-szerűen működik, és lehetővé teszi az agresszív adótervezést

“A multinacionális cégek kihasználják, hogy a kormány egy olyan környezetet hozott létre, ahol a nagy cégeknek elenyésző mennyiségű adót kell fizetniük. A kabinet nem az emberek és az ország érdekeit szolgálja, hanem elvtelenül kiszolgálja a multinacionális cégeket”

– fogalmazott.

“Azért is szükség van az Európai Egyesült Államokra, hogy az EU országai közösen tudjanak fellépni az ügyben”

– szögezte le.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy amikor egy ország nagyon alacsony társasági adót állapít meg, akkor azzal az uniós adófizetőket károsítja meg. Hozzátette, hogy az adóminimalizálás sokszor adóelkerülést is jelent. A sajtótájékoztatón megkérdezték, mi a DK álláspontja arról, hogy Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke a parlamenti képviselők közintézményekbe való belépési jogáról szóló törvények felülvizsgálatát javasolja. Rónai Sándor, a párt szóvivője válaszul abszurdnak nevezte a javaslatot. Hangsúlyozta, hogy az MTVA-t közpénzekből tartják fent, ezért az ellenzéki képviselőknek joguk volt belépni a cég székházába a decemberi tüntetés során.

Kapcsolódó cikkek