Gyurcsány Ferenc pártja szerint elhibázott a járványkezelés

Gyurcsány Ferenc pártja szerint elhibázott a járványkezelés

A Demokratikus Koalíció (DK) azt állítja, hogy az elhibázott kormányzati járványkezelés egy nemzeti tragédia szélére sodorta az országot.

Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki, online sajtótájékoztatóján Orbán Viktor kormányfőnek a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elhangzott szavaira reagált. A képviselő hangsúlyozta, hogy csütörtökön – lakosságarányosan – egyetlen országban sem haltak meg többen a koronavírus következtében, mint Magyarországon. Felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a “nyilvánvaló hazudozást, a sikerpropagandát, a mellébeszélést” és nézzen szembe a valósággal.

“Onnan, hogy mindenkit meggyógyítanak, oda jutottunk, hogy eddig közel 18 000 honfitársunk hunyt el a járványban”

– közölte Arató Gergely. Onnan, hogy a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában mérik, oda jutottunk, hogy csütörtökön “világelsők lettünk halálozásban” – tette hozzá.

Amíg a miniszterelnök pénteken 23 percben elmondta, hogy “minden rendben van és semmilyen változásra nincs szükség”, addig újabb 171 ember fertőződött meg és három hunyt el a járvány miatt – hangsúlyozta Arató Gergely. Orbán Viktor mostanra láthatóan “teljesen és visszafordíthatatlanul elvesztette a kapcsolatát a valósággal” – jelentette ki a frakcióvezető-helyettes.

Kapcsolódó cikkek