Farkas Örs hétfőn az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, hogy az ellenzék nem segített a kormánynak a koronavírus-járvány elleni védekezésben, helyette támadták a kormányzat, az operatív törzs és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók intézkedéseit.
“Sőt azért szurkolnak, hogy Magyarország minél rosszabbul szerepeljen a védekezésben”
– utalt Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének egyik televíziós interjújára.
A kormány rendkívüli felhatalmazásának visszaadásával kapcsolatban azt mondta, már megszülettek azok a döntések, amelyek a járvány jelenlegi szakaszában az emberek egészségének védelmét szolgálják, ezért a hatékony védekezéshez nincs tovább szükség a rendkívüli jogrendre.
“Magyarország felkészült arra, hogy a járvány második hullámának esetén ismét megakadályozza a tömeges megfertőződést”
– hangsúlyozta a szóvivő.
Farkas Örs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az Európai Unió felszámoltatta Magyarországgal a tranzitzónákat, de a kormány a magyarok érdekeit figyelembe véve továbbra is csak azokat engedi be az ország területére, akik arra jogosultak.
“A kormány ezért azt a döntést hozta, hogy a menekültügyi kérelmeket az ország határain kívül, a külképviseleteken kell benyújtani, a kérvényezőnek pedig ott kell maradnia, amíg az eljárás tart”
– emlékeztetett.