Ezt teszik a DK-s vezetésű kerületek és települések

Ezt teszik a DK-s vezetésű kerületek és települések

A Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterei rezsimenedéket nyújtanak az orbáni rezsiemelés miatt kiszolgáltatott lakóknak. Ezt közölte a párt közleményben vasárnap.

Mint írták, a DK polgármesterei az elmúlt években számtalan esetben segítettek a településükön élőknek, és a polgárokat most, a megélhetési és energiaválság közepén sem hagyja cserben a DK közössége. Így a DK polgármesterei rezsimenedéket biztosítanak a hideg idő beköszöntével azoknak, akik a megemelt rezsiárak miatt már nem tudnak nappal otthon fűteni – közölték.

Az elképzelésekről a párt politikusai online sajtótájékoztató számoltak be.

A párt közleménye szerint Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosban megnyitnák a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületeit és fiókhálózatát, a Budapesti Történeti Múzeumot és számos fővárosi kulturális intézményt azoknak, akik “a brutális rezsiárakkal már nem tudják tartani a lépést”. Kiss László, a III. kerület polgármestere korábban már bejelentette – írták-, hogy novembertől márciusig havi 10 ezer forint támogatást biztosítanak azoknak a kerületieknek, akiknek az egy főre jutó havi átlagjövedelme nem éri el a 120 000 forintot.

“Most pedig a kerület nappali menedéket hoz létre a Békásmegyeri Könyvtárban, de további óbudai helyszínek is szervezés alatt állnak”

– mondta.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere arról számolt be, hogy a gyerekeket a nemrég átadott Varázsdoboz játszóházban várják, az idősebb korosztályt pedig a kerület nappali klubjaiban várják napközben.

László Imre, Újbuda DK-s vezetője azt mondta, Újbudának is kötelessége segíteni a bajba jutottakon, ha már a kormány nem teszi. A kerületben öt helyszínen üzemel idősek klubja és két helyszínen 60+-os programközpont. Ez a hét helyszín alkalmas arra, hogy befogadják azokat, akik ezt igénylik. Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere bejelentette: a városrész a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házat jelölte meg rezsimenedékként. Szaniszló Sándor polgármester arról számolt be, hogy a XVIII. kerület is helyet biztosít a kerületieknek; három könyvtárat nyitnak meg, ahol kulturális programokkal is várják a betérőket.

Baracskai József, Zalaszentgrót DK-s polgármestere elmondta, az önkormányzat a város idősek otthonát nyitja meg mindenki előtt.

Tóth József, Polgár polgármestere arról számolt be, hogy az önkormányzati fenntartású, polgárőrség által használt irodát átalakítják melegedővé, de több helyiséget is tudnak biztosítani erre a célra, amennyiben szükséges.

Kapcsolódó cikkek