Erre számíthatnak a soproniak

Erre számíthatnak a soproniak

Közös képviselőjelölteket indít a Momentum, az LMP, az MSZP, a DK, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom az októberi önkormányzati választáson Sopronban. A hírt a pártok és a civil szervezet képviselői közösen jelentették be pénteki sajtótájékoztatójukon a megyei jogú városban.

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, a Momentum önkormányzati képviselőjelöltje elmondta, a legnagyobb ellenzéki pártok hónapok óta dolgoznak együtt a városban, és képesek demokratikusan együttműködni. Hozzátette, az ellenzéki összefogás nem összeolvadás. Magyarországon példái vagyunk az igazi demokráciának – hangsúlyozta. A képviselőjelölt kiemelte, Sopron mind a 12 választókerületében indítanak közös jelöltet az önkormányzati választáson. Őket a sajtótájékoztatón a pártok országosan ismert politikusnői mutatták be.

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője, országos elnökségi tagja – pártja két képviselőjelöltjét, Supka-Kovácsné Holzhofer Tündét és Pusker Tamást bemutatva – úgy fogalmazott, Sopronban erős, tettre kész csapat hívja ki a Fidesz jelöltjeit.

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője Mayer Nándorné Évát, Rápkovics Roland Zsoltot és Mayer Andort ajánlotta a választók figyelmébe, majd megjegyezte,

az ellenzék felismerte, hogy a NER-t együtt lehet megdönteni.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt választmányának elnöke Németh Imrét, Borza Józsefet és Horváth Bélát mutatta be.

Arra kérte a soproniakat, októberben küldjék el azokat, akik nem törődnek a város életével.

Simon Zoltán, akit a DK -s Vadai Ágnes országgyűlési képviselő mutatott be,- önkormányzati képviselőjelöltként arról beszélt, reméli, hogy az ellenzéki összefogás lendülete kitart, és ez a

“remek csapat sikereket ér el. Sopron legyen újra élhető!

– mondta.

Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője Sárvári Noémit és Szakács Gyulát mutatta be. Utóbbi – a párt megyei szervezetének elnöke – kiemelte, az LMP elkötelezett abban, hogy a városok önállósága valódi önállóság legyen.

“Sopronban sajnos budapesti irányítással dőlnek el a dolgok”

– jelentette ki.

Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja tizenkettedik jelöltként egy civilt, Major Gyula gépészmérnököt mutatta be. A sajtótájékoztató után Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde azt mondta, hogy az ellenzéki összefogás támogatását élvező független polgármesterjelölt a jövő héten mutatkozik majd be.

Kapcsolódó cikkek