Horváth Csaba

A szocialisták szerint csak színlelnek a kormánypártiak

A szocialisták szerint csak színlelnek a kormánypártiak

Az MSZP szerint a kormány a fővárosiak sorsa iránti érdeklődést színlelné a budapesti közfejlesztési tanács tervezett felállításával.

Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, “párttanács” alakul Budapesten, amihez Tarlós István “bábfőpolgármesterként asszisztál”.

Az MSZP politikusa szerint a kabinetet kizárólag a fővárosiak pénze érdekli.

“Ezt mutatja az is, hogy a kabinet úgy költött már most 129 milliárd forintot, budapesti lakosonként átlagosan 75 000 forintot a Városliget beépítésére, hogy azzal a fővárosiak 75-80 százaléka nem ért egyet”

– mondta.

Horváth Csaba arról is beszélt, hogy szerintük a kormány a jövő évi önkormányzati választások előtt több tízmilliárd forintot akar elkölteni olyan beruházások tanulmányaira, amelyekből “garantáltan nem lesz semmi a közeljövőben”.
Szaniszló Sándor, az MSZP másik budapesti képviselője a sajtótájékoztatón a budapesti sírhelyek újraváltási költségeinek felére csökkentését sürgette.

Kapcsolódó cikkek