Kunhalmi Ágnes (archív)

Kunhalmi Ágnes: kettős mércét alkalmaz az ügyészség

Kunhalmi Ágnes: kettős mércét alkalmaz az ügyészség

Kettős mércét emlegetett a Győr-Moson-Sopron megyei ügyészséggel kapcsolatban az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Kunhalmi Ágnes kifejtette, az ügyészség büntetőeljárást indított lopás miatt egy 20 éves soproni egyetemista fiú ellen, aki egy szocialista politikus fia és az őszi önkormányzati választási kampányban leszedett három fideszes plakátot. Elmondta, fideszes aktivisták a tavaly májusi európai parlamenti választás előtt kisbusszal szállítottak el több tucat MSZP-s választási plakátot Győrben.

“Mivel arra hivatkoztak, hogy nem ellopták, hanem a szelektívhulladék-gyűjtőbe akarták vinni a letépkedett MSZP-s hirdetéseket, ellenük nem indult eljárás”

– tette hozzá.

Azt firtatta, miért alkalmaz kettős mércét az ügyészség a két ügyben, holott a soproni egyetemista is arra hivatkozott, a szelektív kukába vitte a plakátokat. Kunhalmi Ágnes azt tudakolta, vajon egy újabb fideszes koncepciós pert látnak-e. Véleménye szerint a rendőrség és az ügyészség durván és nyíltan kiszolgálja a Fideszt.

Jelezte, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a múlt héten Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, azt kérdezve, miért ítélik meg ennyire eltérően a két esetet.

Kunhalmi Ágnes szerint az ügyészségnek meg kellene szüntetni a 20 éves fiú elleni eljárást, vagy a győri fideszesek elleni is eljárást kellene indítania. A szocialista politikus egy kérdésre válaszolva azt javasolta, a Momentumot kérdezzék meg arról, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök Déri Tibort, a IV. kerület momentumos polgármesterét is átcsábíthatja pártjába. Egy másik kérdésre Kunhalmi Ágnes rögzítette: teljes mértékben egyetért Karácsony Gergely főpolgármesterrel abban, hogy 2022-ben új politikára van szükség, nem lehet visszatérni a 2010 előtti időkhöz.

Kapcsolódó cikkek