A szocialisták szerint ez életveszélyes

A szocialisták szerint ez életveszélyes

Az MSZP szerint a társadalombiztosítási törvény közelmúltban végrehajtott módosítása miatt nagyságrendekkel emelkedhet azoknak a száma, akik az egészségügyi ellátás hiánya miatt vesztik el életüket. Erről beszélt az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szombaton Budapesten.
Korózs Lajos sajtótájékoztatón hangsúlyozta, jelenleg 45 000-46 000 ember hal meg azért, mert nem kerül időben orvoshoz, és ez a szám akár meg is duplázódhat a jövőben.

Kiemelte, a tb-törvény szigorításával 591 000 ember marad egészségügyi ellátás nélkül: a 18-22 év közöttiek 17 százaléka, a 23-44 éves korosztály 12 százaléka és a nyugdíj előtt állók 6 százaléka.

Az ellenzéki politikus szerint a rokkantak, az alkalmi és napszámos munkából élők, a nevelőotthonokból frissen kikerülők és a lakcímkártya nélkül albérletben élők a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportok.

Korózs Lajos úgy fogalmazott, Magyarország van annyira tehetős, hogy fizesse azok társadalombiztosítását, akik erre nem képesek.

“A hatóságok feladata pedig az lenne, hogy járjanak utána a rendszerrel visszaélő potyautasoknak, így például annak a 340 000 külföldön munkát vállaló állampolgárnak, aki törvénysértő módon nem jelentkezett ki a magyar ellátásból”

– mondta az MSZP politikusa.

Kapcsolódó cikkek