“A lopási szándék annyira nyilvánvaló, hogy a Demokratikus Koalíció feljelentése nyomán az uniós pénzek sorsát már az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala is vizsgálja. A DK nem hagyja, hogy a Fidesz teremtte új nemesség a magyar, illetve az európai uniós adófizetők pénzén felújított kastélyokba költözhessen, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz a programban érintett első, 8 kastélyra vonatkozó pályázat megismerése érdekében, a tárca azonban nem szolgáltatta ki az adatokat.
Ezért a Demokratikus Koalíció adatigénylési pert indít a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium ellen, amely nem volt hajlandó teljesíteni a DK közérdekű adatigénylését, nem nevezte meg az állami kastélyokra pályázókat, illetve nem mutatta be a pályázók fejlesztési és üzemeltetési terveit.
A kormány eltitkolná, hogy melyik fideszes milliárdos próbálja megszerezni ingyen hazánk közös építészeti örökségét, de a DK nem fogja hagyni, hogy titokban oligarcháknak ajándékozzák Magyarország történelmi, kulturális örökségét!” – fogalmazott Sebián-Petrovszki László A DK országgyűlési képviselője, pártigazgatója.