György László hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiaci folyamatok jól alakultak, júniusban már 12 ezerrel többen dolgoztak, mint januárban, és csak 30 000-rel kevesebben, mint tavaly júniusban. Felidézte azt is, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest júniusban 742 000-rel dolgoztak többen a magyar gazdaságban.
Az államtitkár a legfőbb célnak továbbra is a munkahelyek megvédését, illetve a megszűnt állások helyett újak létrehozását nevezte.
Mint mondta, a kormányzat a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében csaknem 920 000 munkavállalót támogat valamilyen módon. Kiemelte, hogy a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében a tárca bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen. A javaslatcsomag részleteiről György László elmondta, tovább egyszerűsítenék az európai uniós és a hazai forrásokból megvalósuló pályázatokat, támaszkodva a 2014-2020-as programozási időszak eredményeire.
Megjegyezte, hogy a tervek szerint augusztus végére a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt magyar, hightech és zöld pályázati konstrukcióban a támogató okiratok döntő többségét átadják, ettől kezdve a vállalkozásokon múlik, hogy mikor jutnak forráshoz.
Az államtitkár a fontos bürokráciacsökkentő intézkedések között említette a közjegyzői díjak csökkentését is. Úgy fogalmazott, szeretnék, ha a hazai díjak arányban lennének a térségbeli versenytársaknál megszokott közjegyzői díjakkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állásfoglalása alapján a koronavírus-tesztek költségként elszámolhatóak. György László a munkahelyteremtő bértámogatások célzottabbá tételéről elmondta, a munkaerőpiac folyamatai bizakodásra adnak okot, ezért a támogatás július 16-tól a nehezebben foglalkoztathatók, a 25 év alatti regisztrált álláskeresők és a tartós álláskeresők esetében igényelhető.
Jelezte azt is, hogy rugalmasabbá tennék a távmunkát ősztől, mint mondta, a távmunka szabályainak egyszerűsítése a tartós továbbfoglalkoztatást szolgálja.
Az államtitkár kitért arra, hogy a vállalkozói szervezetekkel történt egyeztetés alapján vállalati fehér könyvet, ajánláscsomagot állítanak össze; a munkahelyi szabályok és eljárások betartásával a minimálisra csökkenthető a koronavírus terjedésének kockázata. György László ismertette, hogy csaknem 145 000 embert támogatnak, aki munkát keres, a Diákhitel pluszt már közel 16 000 hallgató vette igénybe, a támogatási programokkal 496 000 álláshelyet védenek meg.
A nyolchetes informatikai alapképzésre több mint 61 000-en jelentkeztek, a munkahelyteremtő programokkal több 70 000 munkahely létrehozását segíti a kormány.
A közfoglalkoztatásban 90 000-en vesznek részt, de a keretszámot 200 000-re emelték erre az évre.
Munkahelyvédelmi bértámogatást mintegy 200 000 foglalkoztatott kap, 5400-zal több, mint két héttel ezelőtt, a beérkezett kérelmek 94 százalékát elfogadják.
“A támogatott vállalatok kétharmada kis- és középvállalkozás. Kutatói-fejlesztői bértámogatást több mint 18 500-an kapnak, 950-nel többen, mint két héttel ezelőtt”
– mondta az államtitkár.
Az államilag támogatott hitel- és garanciaprogramokról György László azt mondta, hogy mintegy 12 400 a befogadott hitel- és garanciakérelmek száma. Összesen 609,5 milliárd forint értékben érkeztek be kérelmek, a leszerződött állomány pedig 271,2 milliárd forint, ami 41, illetve 46 százalékkal haladja meg a két héttel ezelőttit.