Mindez abból is adódott, hogy Szaddám Huszein 2003-as bukása óta az iraki politikai színtér rendkívül töredezetté vált. Erre a májusi parlamenti választások is rávilágítottak. A frontok etnikai: kurd és arab, valamint vallási: síita és szunnita vonalak mentén alakultak ki. Irakban, bár az alkotmány erről nem rendelkezik,
2003 óta íratlan megegyezés szerint a parlament elnöke szunnita, a szimbolikus elnöki pozíciót kurd tölti be, a széles jogkörrel bíró miniszterelnöki pozíciót pedig síita kapja.
Ez most is így történt. Az elnök a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) jelöltje, Barhám Szálih lett, akinek előtte a rivális kurd párt, a Kurdisztáni Munkáspárt (PPK) jelöltjével kellett megküzdenie, tovább élezve a két párt közti ellentéteket.
Ezt a rendkívül vegyes politikai palettát csak zűrzavarosabbá teszi, hogy továbbra is meglehetősen ambivalens a kurdok viszonya az ország többségét alkotó arabokhoz. Az év elején a bagdadi kormány, válaszul a tavaly megtartott kurd függetlenségi referendumra, Iránnal és Törökországgal karöltve gazdasági és jogi megtorló lépéseket tett az észak-iraki kurd autonóm terület ellen. Ezután, október közepén, Haider al-Abádi akkori miniszterelnök parancsára az iraki erők néhány nap alatt visszafoglalták az Iszlám Állam elleni háborúban kurd ellenőrzés alá vont, vitatott hovatartozású területeket. Köztük az olajban gazdag Kirkuk tartományt is. Végül a kurd vezetés bejelentette, hogy két évig “befagyasztják” a népszavazás eredményét.
Az említett parlamenti választások hátterét a nagyhatalmak vetélkedése is meghatározta. A Washington támogatását élvező síita Abádi szövetséget kötött a népszerű – ugyancsak síita – hitszónok, Muktada Asz-Szadr párttömörülésével az Irán támogatását bíró Hádi al-Amiri ellen. Abádi és Szadr együttműködése nem volt tartós, és Szadr asz-Szajrún nevű pártszövetségének győzelme nem pusztán az Egyesült Államok, hanem Abádi és Amiri számára is üzenet volt:
az iraki nép elutasítja mind Washington, mind pedig Teherán befolyását.
Ezt tükrözték a júliusban kirobbant tüntetések Irak déli, síita többségű részén. A hónapokon át tartó megmozdulások, amelyeknek több halálos áldozata volt, a silány minőségű közszolgáltatások, a munkanélküliség és a burjánzó korrupció miatt robbantak ki. A tüntetők több kormányzati épületet felgyújtottak és – figyelmeztetésül Teheránnak – a síita Bászrában lángok csaptak fel Irán bászrai konzulátusának épületéből is.
Ősszel a befolyásos Ali asz-Szísztáni ajatolláh is megszólalt. Kijelentette, olyan embert látna szívesen az ország miniszterelnökeként, aki eddig még nem töltötte be ezt a tisztséget. Elemzők szerint a síita vallási vezető, bár jó kapcsolatokat ápol iráni hittestvéreivel, a leghatározottabban elutasítja az iráni típusú teokráciát, helyette az ország szunnita kisebbségével törekszik egységre. Ennek viszont kulcsfontosságú eleme, hogy a szunniták síitákkal szembeni gyanakvása csillapodjon: sokan közülük ugyanis attól tartanak, hogy síita honfitársaik számára vonzóbb Teherán árnyéka, mint Irak függetlensége. Megfigyelők úgy gondolják, hogy
a 2003 után kialakult, nem ritkán véres összecsapásokba torkolló síita-szunnita ellentétek segítették hozzá az IÁ-t ahhoz, hogy megerősödhessen a zömében szunniták lakta iraki régiókban.
Szísztáni szavai annyiban mégis kedveztek Teheránnak, hogy Abádi, akitől már a bászrai tüntetéssorozat miatt is sok híve elfordult, visszalépett a jelöltségtől. Az Egyesült Államok favoritja ugyanis már korábban bejelentette, hogy támogatja Washingtont az Irán elleni szankciók visszaállításával kapcsolatos, májusban bejelentett döntésében.
Alig két nappal saját kinevezése után Barhám Szálih Ádil Abdul Mahdit jelölte miniszterelnöknek. A síita Abdul Mahdi neve nem ismeretlen a politikában. Az új miniszterelnök 2014 és 2016 között a központi kormány olajipari minisztere volt, 2004 és 2006 között a pénzügyi tárcát vezette, 2005 és 2011 között pedig az alelnöki tisztséget töltötte be. Az iraki parlament jóváhagyta a döntést, de még mindig nincs egyetértés néhány miniszteri tárcáról.
A többek szemében kompromisszumos jelöltnek tekintett Abdul Mahdi kormányának legfontosabb feladata az ország újjáépítése az IÁ pusztításai után. Más kihívások is bőven akadnak. Meg kell oldaniuk, hogy több embernek legyen munkája, hiszen továbbra is magas a munkanélküliség, és a közszolgáltatások is “akadoznak”. Elemzők Abádi bukását részben a dél-iraki tüntetéseknek tulajdonítják, Abdul Mahdinak tehát ebben a tekintetben is vigyáznia kell.
A biztonsági helyzet jelentősen javult az elmúlt évekhez képest, de még mindig aggasztó.
Az viszont biztató jel, hogy novemberben a biztonsági erők megkezdték a főváros úgynevezett Zöld Zónáját védő betonfalak eltávolítását. A falak Irak 2003-as amerikai inváziója óta védték Bagdad kormányzati és diplomáciai negyedét, lebontásuk pedig azt üzeni a lakosságnak, többé nem kell félniük. Bár a döntés nagy visszhangot kapott, az IÁ fegyveresei – áttérve a gerilla hadviselésre – továbbra is követnek el merényleteket és embereket rabolnak el szerte az országban, visszavonulási területként pedig az iraki-szíriai sivatagos határtérséget használják. A kormánynak az etnikai és a vallási feszültségeket is csillapítania kell. Ha kudarcot vall, fennáll a veszélye, hogy az ebből fakadó elégedetlenséget ismét kihasználják a radikálisok.