A csehek valamit nagyon jól csinálnak

A csehek valamit nagyon jól csinálnak

Szeptemberben három százalékra csökkent a munkanélküliségi mutató Csehországban, augusztusban ez a mutató 3,2 százalék, tavaly szeptemberben pedig 3,8 százalék volt. Az adatokat hétfőn tette közzé a cseh munkaügyi hivatal Prágában.

Szeptemberben 224 ezer ember volt állás nélkül, ami 1996 óta a legalacsonyabb szeptemberi érték. A szabad munkahelyek száma szeptember végén már 316 ezerre emelkedett. Ez háromezerrel több, mint augusztusban, és 110 ezerrel több, mint tavaly szeptemberben. Az adatok megfelelnek az elemzők várakozásainak. Általános a vélemény, hogy a munkanélküliségi mutató további csökkenésére már nagyon kevés az esély.

“Augusztusban megélénkült a munkaerő piac, mert a cégek a nyári szabadságok után felújították termelésüket. Folytatódnak a szezonális munkák és a nyári turistaszezon”

– kommentálta a helyzetet Katerina Sadílková, a hivatal vezérigazgatója. Megjegyezte: munkaerőhiány mutatkozik gyakorlatilag minden területen és szakmában. A legalacsonyabb munkanélküliséget – 1,9 százalék -, a Pardubicei régióban mutatták ki, míg a legmagasabb munkanélküliség, 4,5 százalék, a Morvasziléziai és az Ústí régiókat sújtja.

Kapcsolódó cikkek