Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeiről szóló kisfilm bemutatóján a tárcavezető hangsúlyozta, a tíz esztendővel ezelőtt elfogadott, hungarikumokról szóló törvényben meghatározott Nemzeti Értékpiramis lehetővé teszi, hogy egy időben fordítsunk figyelmet helyi, tájegységi, megyei értékeinkre és nemzeti sajátosságainkra.
“A hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő, a multikulturalizmus hatásainak mérséklésére szolgáló eszköz, erősíti a kötődés kultúráját és a nemzeti identitásunkat is”
– áll a közleményben.
Nagy István kiemelte, jelenleg 83 érték szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, a Magyar Értéktárban pedig 142 kiemelkedő nemzeti érték található. A Kárpát-medencei hungarikum mozgalom eredményeként pedig a több mint 1200 települési, tájegységi és megyei értéktárban megközelítőleg 10 000 települési értéket gyűjtöttek össze a saját értékeik felé forduló helyi közösségek, amelyek száma folyamatosan bővül. A tárcavezető a közlemény szerint felhívta a figyelmet, hogy a hungarikum pályázatokkal a hovatartozás kérdésében a társadalom szöveteinek elmélyítésére, identitásunk ellenállóképességének, a kötődés kultúrájának megerősítésére törekszünk.
Az ilyen kisfilmek, kiadványok és rendezvények azért fontosak, mert nemcsak népszerűsítik, de újra a mindennapjaink részévé teszik nemzeti értékeinket.
A miniszter a bemutatón köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek nemzeti örökségünk megőrzésében.