„A magyar baloldal korszakhatárhoz érkezett a nemzetpolitika terén”

„A magyar baloldal korszakhatárhoz érkezett a nemzetpolitika terén”

MSZPAz MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője az MSZP szerdai, kolozsvári elnökségi ülése kapcsán csütörtökön fordulópontnak nevezte, hogy "az MSZP történetében először került a baloldali politika középpontjába a nemzeti kérdés, a külhoni magyarokra vonatkozó magyarságpolitika".

Tabajdi Csaba közleményében úgy fogalmaz, a Mesterházy Attila vezetésével működő “megújult MSZP” korszakhatárhoz érkezett akkor, amikor szerdán Kolozsváron meghirdette új magyarságpolitikáját. A szocialisták olyan átfogó nemzeti programot dolgoztak ki, amelyet a külhoni magyar legitim szervezetekkel és a hazai kisebbségek országos vezetőivel történő konzultációkat követően kívánnak véglegesíteni – fogalmazott a szocialista politikus. Szerinte a magyar szocialisták nemzeti szempontból büszkén vállalhatják az elmúlt 22 év kormányzati és ellenzéki teljesítményét, “még ha ez 2006-2010-re sajnos csak részben igaz”.

Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját az MSZP elnöksége. Mesterházy Attila pártelnök a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.

Ugyanakkor nyilatkozatban bírálta a kolozsvári rendezvényeket Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. 

Közleményben úgy fogalmazott: “madarat tolláról, embert barátjáról”. Szerinte szíve joga Markó Bélának (az RMDSZ volt elnökének, a Kós Károly-alapítvány elnökének) azt meghívnia, akit akar, azzal barátkozni, akivel akar. “Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (…) kompromittálja” – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.

Tabajdi Csaba ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: senkinek nincs felhatalmazása arra, hogy kisajátítsa magának a nemzeti jelzőt. “Tőkés Lászlónak vádaskodás és címkézés helyett inkább üdvözölnie kellene, hogy az MSZP megújulása során különös figyelmet fordít a nemzetpolitikára, a magyarságpolitikára” – fogalmazott Tabajdi Csaba.

Kapcsolódó cikkek