Gyopáros Alpár a 773 millió forintos kormányzati támogatással felújított és kibővített kétnyelvű általános iskola, tanévnyitóval egybekötött átadásán elmondta, Magyarországon évtizedről-évtizedre növekszik azok száma, akik vállalják nemzetiségi identitásukat, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint az előzőhöz képest az emelkedés 50 százalék.
Az elmúlt tíz évben 8,5-szeresére növekedett a nemzetiségi nyelveken oktató iskolák száma, tavaly már 102 ilyen intézmény volt.
A kormánybiztos hangsúlyozta, a kormány nemcsak növeli a nemzetiségi oktatást, a nemzetiségi kultúra ápolását segítő intézmények számát, de fenntartásukhoz, fejlesztésükhöz milliárdos nagyságrendű összegekkel járul hozzá.
“Az elmúlt egy évben lezajlott nemzetiségi intézményfejlesztési programban a legmagasabb hozzájárulást a szentpéterfai kétnyelvű általános iskolában véghezvitt beruházás kapta”
– közölte Gyopáros Alpár.
Skrapitsné Jurasits Ágnes (független) Szentéterfa polgármestere az ünnepségen felidézte, 2020-ban 500 millió forint pályázati támogatást nyert el településük az iskola felújítására és bővítésére, amihez a megemelkedett költségek fedezésére 2021-ben további 273 millió forint kormányzati támogatást kaptak.
A fejlesztésnek köszönhetően a régi, teljesen megújult iskolaépület mellé egy új szárny is épülhetett, lehetővé téve, hogy az alsó és a felső tagozatos tanulók ugyanabba az épületegyüttesbe járhassanak.
A polgármester elmondta: az “Élhető település program” pályázat forrásából Szentpéterfa 300 millió forinttal részesül, amiből újabb fejlesztések, járdafelújítás, pihenőpark építése, közösségi terek felújítása valósulhatnak meg 2024 végéig.