Fontos döntést hozott Bíró Attila

Fontos döntést hozott Bíró Attila

Szűkítette keretét Bíró Attila, a jövő szombaton kezdődő budapesti vizes világbajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember a hazai szövetség honlapján elmondta, szép csendben teszik a dolgukat, éppen ezért örül, hogy ezen a héten Veszprémben, a jövő héten pedig Szegeden készülnek, mert így el vannak zárva a margitszigeti forgatagtól és a munkára tudnak összpontosítani. Az eredetileg 21 fős vb-keretből három fiatal, Neszmély Boglárka, Dömsödi Dalma és Szegedi Panni átkerült a világversenyre készülő utánpótlás-válogatottba, így már csak 18 játékossal készül az olimpiai bronzérmes együttes, amely az ausztrálokkal és az amerikaiakkal játszik majd edzőmeccseket.

“Ezen a héten még azért kemény a menet, hiszen tornatermi, kondis edzéseink is vannak az edzőmeccsek mellett, ami nem véletlen, hiszen kéthetes tornára készülünk, az egész világbajnokságon jó állapotban kell lennünk. Az ausztrálok ellen úgy játszottunk, ahogy vártuk, helyenként jó dolgokat csináltunk, miközben sok esetben ólomlábakon mozogtunk. Elégedett vagyok az eddigiekkel, járjuk tovább az utunkat, a céljaink világosak”

– fogalmazott a szövetségi kapitány.

A vizes világbajnokságon a vízilabdatorna június 20-án kezdődik, a magyar női válogatott az olaszokkal, a kanadaiakkal és a kolumbiaiakkal találkozik a csoportküzdelmek során.

A magyar női vízilabda-válogatott 18 fős kerete:

Kapusok: Gangl Edina (Glyfada, görög), Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger)
mezőnyjátékosok: Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Pőcze Panna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC)

Kapcsolódó cikkek