“Mindössze 3,2 százalékkal nagyobb nyugdíjat kapnak kézhez az idősek január 10-én, ami az Orbán-kormány eddigi legrosszabb vicce a nyugdíjasokkal szemben. Hiszen idősek százezrei kerültek súlyos megélhetési válságba az utóbbi évek áremelései és rezsiemelései miatt. A Demokratikus Koalíció szerint a legalacsonyabb nyugdíjak esetében azonnali nyugdíjkorrekció szükséges.
A 150 000 forint alatti nyugdíjak esetében 10 százalékos nyugdíjemelést kell bevezetni, a 150 000 és 250 000 forint közötti nyugdíjak esetében pedig 5 százalékos azonnali emelés szükséges.
Ezen kívül a bérek és a nyugdíjak emelkedése közötti indokolatlan különbségek megszüntetése érdekében újra alkalmazni kell a nyugdíjak vegyes (másnéven svájci) indexálását. Ezeket az intézkedéseket a Demokratikus Koalíció az Országgyűlés elé terjesztette, de a milliárdosok érdekeit védő Fidesz leszavazta a javaslatunkat. Mi, szociáldemokraták abban hiszünk, hogy nemcsak azok érdemelnek tisztességes jövedelmet, akik dolgoznak, hanem azok is, akik már végigdolgozták az életüket” – fogalmazott Gy. Németh Erzsébet a DK országgyűlési képviselője a közleményben.