Az infláció letörését, valamint bér- és nyugdíjemelést ígér kormányra kerülése esetére a Demokratikus Koalíció.
Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy egy európai fogyasztói fizetési felmérésből az derül ki, hogy a magyarok több mint felének egy hónapra elegendő megtakarítása sincsen. Az ellenzéki képviselő hozzátette, hogy a kutatás szerint messze a magyarok a legpesszimistábbak az inflációval kapcsolatban.
“A kormány úgy szegényítette el a magyarokat az orbáni inflációval, az áremelésekkel és a megszorításokkal, hogy közben minden vagyont a leggazdagabb egy százalék kezébe adott”
– fogalmazott Kálmán Olga.