matematikus (illusztráció), fotó: pixabay.com

Átadták az Év tanára díjakat

Átadták az Év tanára díjakat

A pedagógus pálya művészet, értékeket közvetítő hivatás. Erről beszélt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos az Év tanára díjak átadóünnepségén, Budapesten szombaton.

“A gyerekek az iskolában tapasztalhatják meg a közösséget, mit jelent egy közösség tagjának lenni, ezért is nagy a tanárok felelőssége”

– hangoztatta a miniszteri biztos.

A kormány a magyarság közjogi egyesítése után nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az anyanyelvi oktatás mindenhol elérhető legyen a magyarok számára. Támogatja azokat a határon túli családokat, amelyek magyar oktatási nyelvű intézménybe íratják gyermekeiket, továbbá 140 óvodát bölcsödét létesített, és támogatta 750 intézmény megújulását, több tízezer tanár és diák kárpát-medencei utazását, valamint a középiskolai tanárok továbbképzését – sorolta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Az Év tanára díjat 2020-ban Orosz Tamás, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium testnevelés tanára kapta.

Az Év tanárának ezüst elismerő oklevelét kapta Juhász Jánosné, a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum igazgatója, magyar-, történelem- és filozófiatanára, valamint Pálné Varga Valéria, a sellyei Kiss Géza Magyar-Horvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és orosz-történelem szakos tanára, továbbá Góczán Bettina, a budapesti Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola német nyelv és irodalom, valamint német hon- és népismeret tanára. Az Év tanárának bronz elismerő oklevelét kapta Hegedűs Mónika, a budapesti Mándy Iván Szakközépiskola és Szakiskola esti képzésének történelemtanára, valamint Simon László, a várpalotai Bán Aladár Általános Iskola tanítója, aki környezetismeretet, matematikát, testnevelést, éneket, technikát és etikát is oktat.

Az Év külhoni tanára címet Marosfői Katalin, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium magyartanára kapta. Az Év óvodapedagógusa címet Csató Judit, a kispesti Árnyas Óvoda dolgozója vehette át.

Az idén a koronavírus-járvány apropóján újításként külön díjazták az Év virtuális tanárát, ezt az elismerést Torzsa-Boros Boglárka kapta, aki ének-zenét és történelmet tanít az erdőkertesi Neumann János Általános Iskolában. Az Év tanára díjra a diákok jelölhetik tanáraikat, a jelölteket egyetemi oktatókból álló szakmai bizottság értékeli, és diákok is voksolhatnak rájuk.

Kapcsolódó cikkek