forrás: pixabay.com

Egységes eljárásrendet adtak ki az egyetemekre és a kollégiumokra

Egységes eljárásrendet adtak ki az egyetemekre és a kollégiumokra

A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.

A minisztérium pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett, a koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendelet értelmében minden felsőoktatási intézménynek ismét digitális oktatásra kell átállnia.

Az ITM az érintettekkel egyeztetve frissítette a felsőoktatási intézmények számára kidolgozott eljárásrendet.

A közleményben idézték Bódis Józsefet, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta:

“a járvány terjedésének lassítása, az egyetemeken, kollégiumokban dolgozók és a hallgatók egészségének védelme mellett fontos cél a képzés folyamatosságának garantálása is”.

A minisztérium kiemelte, minden felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kell a járványügyi veszélyhelyzetet kezelő intézményi intézkedési tervvel. A fenntartó minisztérium az intézkedési terveket megvizsgálja, és ha szükséges, további lépéseket kezdeményez.

“A kormányrendelet szerint a felsőoktatási intézmények kollégiumai és diákotthonai bezárnak. A rektor saját hatáskörben, a hallgató kérelmére, különös méltányossági okokból, egyedileg dönthet a kiköltöztetés mellőzéséről. A kollégiumban tartózkodás elsősorban a határon túli és külföldi diákok, a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető”

– írta az ITM.

Kitértek arra is, ha a szakmai gyakorlat, gyakorlati képzés a digitális oktatás keretei között nem szervezhető meg, a résztvevő hallgatóknak, oktatóknak be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket, úgy mint a maszkviselés és védőtávolság megtartása.

Kapcsolódó cikkek