Havi 20 milliárd forint a turizmusnak

Havi 20 milliárd forint a turizmusnak

A szállodai szolgáltatókra, utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is kiterjesztik a bértámogatást. Ezt mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a szervezet oldalán hallható podcastban.

December 1-jétől január 31-éig a vendéglátásban, szórakoztatóiparban tevékenykedők megkapják – a novemberihez hasonlóan – a bértámogatást, adó- és járulékkedvezményt.

“Ezt a bértámogatást december 1-jétől kiterjesztik a szállodai szolgáltatókra, utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is azzal a feltétellel, hogy munkaerőt nem lehet elbocsátani, a munkavállalóknak a bérüket ki kell fizetni”

– mondta el Guller Zoltán, majd hozzátette, a bértámogatás iránti kérelmet a munkaadó székhelye, telephelye szerinti illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, amely 8 munkanapon belül meghozza a döntést. Az eljárás pontos menetét az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogja nyilvánosságra hozni, az adó- és járulékfizetési mentességi igényt az adóhatóságnál kell bejelenteni.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója kiemelte: a rendelkezésre álló információk alapján ez havi 20 milliárd forint támogatást jelent a szektorban dolgozók számára.

“Ha összeadjuk a következő hónapokban várható kifizetéseket és az eddig nyújtott támogatásokat, a turisztikai ágazatnak nyújtott támogatás meghaladja a 800 milliárd forintot”

– közölte.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint novemberre mintegy 1 millió olyan vendégéjszakát rögzítettek, amelyet a járványhelyzet miatt vissza kellett mondaniuk a szálláshelyeknek. A kormány úgy döntött, hogy novemberben a vendéglátás adó- és bértámogatást kap, a szálláshelyszektor pedig a foglalások után az elmaradt bevétel 80 százalékát megkapja a költségvetésből.

Az igénylés már zajlik, a becsült költségek mintegy felét már igényelték a szálláshelyek. A december 20-ig beérkező igényeket az MTÜ még ebben az évben elutalja a szálláshely-szolgáltatóknak.

Kitért arra is, hogy hétszázmillió forint keretösszeggel írtak ki pályázatot szeptemberben az 500 fő feletti fesztiválok támogatására. A beérkezett 38 pályázatból 27 fesztiválszervező kap még idén több mint 200 millió forintot, így például gasztrofesztiválok, zenei fesztiválok. Guller Zoltán példaként említette a Csabai Kolbászfesztivált, a Mesterségek Ünnepét, a Budapest Borfesztivált, a VeszprémFestet és az EFOTT-ot.

Kapcsolódó cikkek