Galgóczi Ágnes közölte, a járvány kezdetétől erre vártak, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani. Felidézte, néhány napja a Pfizer-vakcina kapta meg elsőként az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, és szombaton az első 9750 adagot tartalmazó vakcinaszállítmány megérkezett Magyarországra, a kijelölt öt ponton pedig megkezdődött a kórházi ápolók és orvosok oltása.
Hozzátette, amint újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, folytatódik az egészségügyi dolgozók beoltása, és 2021 első felében – miután várhatóan újabb oltások kapják meg az engedélyt – “több vakcinából választva, nagyobb mennyiségben a tömeges oltás is elkezdődhet”.
“Az elmúlt öt napban 834 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt”
– tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
Gál Kristóf közölte, a szerdától vasárnapig tartó időszak intézkedései közül 754 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt; 275 esetben figyelmeztetéssel éltek, 205 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 274 szabálysértőt pedig feljelentettek a rendőrök.
A kijárási tilalom szabályainak megsértése miatt az elmúlt öt napban 1668 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, közülük hat ember nem tartotta be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó rendelkezést, tizenegyen a nyilvános helyen való csoportosulás tilalmát szegték meg.