Az Európai Gyógyszer Ügynökség részéről engedélyezett oltóanyag, az oxfordi AstraZeneca-vakcina elsõ szállítmánya a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti telephelyének hûtõházában 2021. február 6-án, fotó: Máthé Zoltán/MTI

Operatív törzs: jól halad az oltási program

Operatív törzs: jól halad az oltási program

Már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást. Ezt mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében online sajtótájékoztatón, pénteken.

Galgóczi Ágnes hozzátette,

1 126 000 embernek már a második oltást is beadták.

“Az idősek csaknem 90 százaléka már részesült védőoltásban, de nagyon fontos, hogy a járványügyi és a higiénés szabályokat továbbra is betartsák”

– hangsúlyozta.

“Magyarországon a lakosság átoltottságának aránya 26,7 százalék, amellyel az ország második az Európai Unióban; az EU átlagos átoltottsága 13,8 százalékos”

– mondta az osztályvezető, majd kiemelte, a jövő héttől már hat védőoltás lesz elérhető Magyarországon. Az oltások között nem kell különbséget tenni, hiszen mindegyik hatásos és biztonságos.

Galgóczi Ágnes elmondta azt is, eddig több mint négymillióan regisztráltak a védőoltásra, de továbbra is arra kérnek mindenkit, aki oltást szeretne, hogy regisztráljon.

Jelezte, a háziorvosok már a praxisukba tartozó regisztráltak teljes névsorát megkapják, így ők választhatnak, hogy kit oltanak be a rendelőben és kit irányítanak oltóközpontba. A járványügyi adatokról elmondta, az elmúlt napon 7325 új fertőzöttet regisztráltak, így a pandémia kezdete óta 705 815 embert regisztráltak fertőzöttként. Elhunyt 285, többségében idős, krónikus beteg, kórházban 11 363 embert kezelnek, közülük 1364-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Kapcsolódó cikkek