Tarlós István főpolgármester a megnyitó ünnepségen kijelentette: a csillaghegyi strandfürdő Budapest egyik legrégebbi, legnagyobb területű és mindig az egyik legszebb strandja volt, most pedig már elmondható, hogy az egyik legkorszerűbb is.
“A főváros új attrakciója illeszkedik Budapest hosszú távú elképzeléseihez, része annak a fejlesztési tervnek, amelynek célja, hogy a ma még idényjellegű strandok egész évben üzemeljenek”
– mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a 3,9 milliárd forintos beruházás finanszírozója a fővárosi önkormányzat és cége, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.
Tarlós István elmondta, a csillaghegyi strandfürdőből a 1920-as évek elejére minden kényelmet kielégítő, akkor modern intézményt varázsoltak itt,
a Róka-hegy oldalában, több mint 90 000 négyzetméteren.
Itt hozták létre az ország első hullámfürdőjét – amely 1946-ig üzemelt – és csak ezt követte a Gellért és a Palatinus. Szórakozóhelyeinek sokféleségével, kedvező fekvése folytán egészséges levegőjével bármelyik korabeli külföldi strandfürdővel felvette a versenyt. A főpolgármester úgy fogalmazott:
“ismét olyan beruházással gazdagodott Csillaghegy, Óbuda és Budapest egyaránt, amely emeli a környék hozzáadott értékét, hozzájárul az itt lakók és az idelátogatók színvonalas, szórakoztató, egészségtudatos életéhez.”
A főváros ismét képes volt adni valamit a városlakóknak, ami komfortérzetüket, lehetőségeiket a szabadidő eltöltésére jelentősen javítja – tette hozzá.
Tarlós István azt mondta,
“a korábban egyesek által bezárásra szánt fürdő a fővárosi önkormányzat és a BGYH akaratából, a több mint egy éve tartó korszerűsítési és bővítési munkálatok után mára nem csupán megmenekült az enyészettől, de egy új, 21. századi jelentéstartalommal újjászületett”.
A 7800 négyzetméter területű fedett fürdőépület és az ezt körülvevő természeti környezet egy területen tartalmaz minden fontos elemet, ami a fürdőélményhez és a kikapcsolódáshoz szükséges. A meglévő háromhoz ma már vagy tucatnyi különböző funkciójú új medence társul – mondta, hozzátéve, hogy a több mint 6000 négyzetméteres vendégtérben a sportolókat és az úszásoktatásra jelentkezőket egy 25×33 méteres, rövid pályás versenyek rendezésére is alkalmas medence és egy 10×12 méteres tanmedence, finn- és infraszauna szolgálja ki.
“A versenymedence vízilabda-mérkőzések rendezésére is képes, és kisszámú néző befogadása is lehetséges egy kulturált lelátón”
– fűzte hozzá.
A wellness-részlegben élménymedencéket, pihenő- és masszázshelyeket alakítottak ki, “gyermekparadicsom” és szaunavilág is látogatható. A csúszdapark mellett a különleges építészeti megoldásokat tartalmazó panorámás élménymedence is megvalósult. A parkban játszóterek, napozóteraszok állnak a látogatók rendelkezésére, valamint panorámamedence, étterem, söröző, de “csendes szektorok” is vannak.
Egyidejűleg hatszáznál is több ember fürödhet a megújult strandon, amely napi szinten csaknem 1500 látogatót képes fogadni.
A területen mozgássérült- és buszparkolót is magában foglaló 120 férőhelyes parkoló létesült.
Szőke László, a BGYH vezérigazgatója emlékeztetett: 21 hónappal ezelőtt 2017. január 26-án az új fürdőegység alapkövét. Az épületben mintegy 8000 négyzetméternyi fedett fürdőt építették, és így ez Budapest negyedik legnagyobb fürdője lett.
“A fürdő hat szintből áll, és épült tizenkét új medence, két csúszda is, valamint a már elkészült parkoló mellett kialakítanak még egy 110 férőhelyes parkolót”
– közölte.
Szőke László arra is kitért, hogy a fürdőbe került egy Barcsay Jenő nevéhez fűzhető mozaik, amely a lebontott újpesti fürdőből került át.