Menczer Tamás ezt arra reagálva közölte, hogy Felipe González Morales, az ENSZ-jelentéstevője közleményt adott ki magyarországi vizsgálódásáról. Ebben az államtitkár szerint a jelentéstevő
“bírál bennünket azért, mert a migrációra biztonsági kockázatként tekintünk”.
Ennek kapcsán az államtitkár emlékeztetett, hogy mintegy 30 terrortámadás történt, melyen több mint 300-an meghaltak, több mint 1300-an megsérültek. Láttunk párhuzamos társadalmakat és számos egyéb bűncselekményt is – tette hozzá.
“Az ENSZ jelentéstevője bírál minket azért is, mert a migrációs válságról, migrációs krízisről beszélünk”
– folytatta.
Menczer Tamás, kiemelve: “azért beszélünk erről, mert ez az igazság”. A migráció nem egy megoldott kérdés, a migráció a probléma. Jelenleg is a legóvatosabb becslések szerint is 30-35 millió olyan ember ér Európa keleti és déli szomszédságában, akik bármikor hozhatnak olyan döntést, hogy elindulnak Európa felé – hangsúlyozta az államtitkár.
Továbbá az ENSZ jelentéstevője
“kritizál bennünket azért is, mert nem engedjük azt, hogy a migránsok szabadon mozogjanak Magyarországon. Kritizál bennünket a kerítés miatt, a tranzitzónák miatt”