Menczer Tamás: Brüsszel szerint szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak

Menczer Tamás: Brüsszel szerint szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak

A brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv hetedik pontja szerint szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak, a politikai döntéseket át kell adni nekik. Ezt mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán közzétett videóban.

Menczer Tamás a 2021-2027-es időszakra vonatkozó európai uniós bevándorlási akciótervet értékelve közölte, a hetedik pont így szól: “több bevándorló és migrációs hátterű EU-állampolgár vegyen részt konzultációs és döntéshozatali folyamatokban helyi, regionális, nemzeti és európai szinten”.

“A magyar kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy a magyarok sorsáról csak a magyarok dönthetnek. Nem dönthet rólunk Brüsszel, és nem dönthetnek rólunk a bevándorlók”

– hangsúlyozta az államtitkár.

Menczer Tamás korábbi, hétfői bejegyzésében úgy fogalmazott, a brüsszeli bevándorláspárti dokumentum ötödik pontja a lakhatásról szól, és azt mondja, hogy lakást kell biztosítani a bevándorlóknak. Azt írják ebben, hogy Brüsszel

“az uniós alapok támogatásával kívánja lehetővé tenni a bevándorlók megfelelő és megfizethető lakhatáshoz való hozzáférését”

– tette hozzá, majd kiemelte, a magyar kormány ezt elutasítja, nem a  bevándorlók lakáshoz jutását kívánják segíteni, hanem a magyar családokét. Kedden, szintén a közösségi oldalára feltöltött videójában az államtitkár azt mondta: a brüsszeli akcióterv hatodik pontja arról szól, hogy a bevándorlókat állampolgárként kell kezelni.

“A befogadó társadalomnak meg kell teremtenie a bevándorlók teljes gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai részvételének lehetőségeit”

– idézte Menczer Tamás.

“A magyar kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy a bevándorlást nem megszervezni kell, hanem megállítani, és a segítséget kell odavinni, ahol a baj van”

– jelentette ki.

Menczer Tamás az EU-s integrációs és befogadási akcióterv lényegét hét pontban foglalta össze, ezek közül az első négyet már korábban ismertette a közösségi oldalán.

Az első pont szerint az integrációval és befogadással kapcsolatos munkát közös elvek és értékek támasztják alá, amelyeknek irányítaniuk kell a tagállamok munkáját, a második pedig azt mondja ki, hogy a politikákat a sokszínű, nyitott társadalom igényeihez kell igazítani.

“A harmadik pont arról szól, hogy a migrációt meg kell szervezni, míg a negyedik szerint finanszírozni is kell azt”

– közölte az államtitkár.

Kapcsolódó cikkek