Menczer Tamás, forrás: Facebook

Menczer Tamás: meg kell védenünk Magyarországot, Brüsszelt pedig el kell foglalnunk

Menczer Tamás: meg kell védenünk Magyarországot, Brüsszelt pedig el kell foglalnunk

Ezt írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a közösségi oldalán.

Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy Magyarországon a háború-, bevándorlás- és genderpárti balliberális oldal az elmúlt években folyamatosan kapott pénzt, Súlyos milliárdokat három helyről: az amerikai demokratáktól, Brüsszeltől és Sorostól.

“Iszonyatos pénzeket használtak fel, mindent megtettek ellenünk, de nem tudtak bennünket megtörni, legyőzni! Most lebuktak! Donald Trump és Elon Musk lebuktatta a balliberális hálózatot. A guruló dollároknak búcsút mondhatnak, de ezzel a harcnak nincs vége”

– fogalmazott a politikus, majd hozzátette, hogy a hálózat emblematikus figurája, Daniel Freund EP-képviselő világosan elmondta: Brüsszelnek pótolnia kell a kieső amerikai pénzeket, és Sorosék is Brüsszelbe költöznek.

“Meg kell védenünk Magyarországot, Brüsszelt pedig el kell foglalnunk! A döntő ütközet Brüsszelben lesz. Patrióták, harcra fel!”

– írta Menczer Tamás.

Kapcsolódó cikkek