Megvannak az LMP új vezetői

Megvannak az LMP új vezetői

Az ellenzéki párt eddigi titkárát, Kanász-Nagy Mátét, valamint az eddig is társelnöki posztot betöltő Schmuck Erzsébetet választotta meg vasárnap az LMP tisztújító kongresszusa a párt következő vezetőinek. Megbízatásuk két évre szól.

Az országos elnökség titkára Ungár Péter országgyűlési képviselő a következő két évben. A párt új vezetése vasárnap, sajtótájékoztatón mutatkozott be. Az elnökség tagja lett még Keresztes László Lóránt országgyűlési frakcióvezető, korábbi társelnök, Lengyel Szilvia volt országgyűlési képviselő, az LMP pártalapítványának társelnöke, Tetlák Örs, Érd alpolgármester és Hanák Gábor, aki eddig is tagja volt az elnökségnek.

Schmuck Erzsébet elmondta, a következő két év legfontosabb célja az Orbán-kormány leváltása és olyan ellenzéki együttműködés kialakítása, amely koalícióképes kormány felállításához vezet.

Hozzátette, emellett olyan kormányprogramot kell elfogadni, amely magában foglalja a zöld értékeket és prioritásként kezeli a klímaváltozás megfékezését. A társelnök azt is kiemelte: a következő választáson a kormánypárt jelöltjeivel szemben egyetlen ellenzéki kihívónak kell állnia.
Kanász-Nagy Máté azt emelte ki: a jelenlegi kormány leváltása csak kellően vonzó programmal, vízióval lehetséges, amely alternatívaként szolgálhat a nemzeti együttműködés rendszerével szemben. Az LMP ezért akkor érdekelt az ellenzéki együttműködésben, ha el tudja fogadtatni zöldprogramját.

Hozzátette, feladatának érzi a húszas, harmincas korosztály megszólítását is, hiszen 33 évesként maga is érzi a fiatal felnőttek problémáit.

Az újpesti önkormányzat népjólétért felelős alpolgármestereként Kanász-Nagy Máté arról is beszámolt, hogy eddig is ért el eredményeket, de a jövőben is a szociális rendszer megerősítésén kíván dolgozni. Ungár Péter azt hangsúlyozta, pártja a klímakatasztrófa és a társadalmi válság megoldását egyaránt fontosnak tartja. Távlatos gondolkodást, és “az árok két oldalán lévő csatározás” meghaladását hangsúlyozta, valamint azon rendszerváltáskor szerzett sebek meghaladását, amelyeket eddig nem tudott meghaladni az ország.

A tiszaújvárosi ellenzéki jelölt korábbi megnyilvánulásáról Schmuck Erzsébet azt mondta: azokkal az LMP nem tud egyetérteni, elhatárolódik azoktól, ugyanakkor a párt elfogadta Bíró László bocsánatkérését, és reméli, hogy az emberek is elfogadják majd.

Ugyancsak kérdést kapott az elnökség a szivárványos zászló kihelyezésének vitájáról. Ungár Péter erre úgy felelt: a családpolitika alakításáról, a szexuális kisebbségek jogegyenlőségéről érdemes beszélni, a zászlók kihelyezése vagy az “azokkal való rohangálás” azonban nem segíti a párbeszédet. Nem identitáskérdésként kell ezt kezelni, hanem jogegyenlőségi kérdésként – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek