Csárdi Antal

“Megengedhetetlen a part menti gát a Római-partnál”

“Megengedhetetlen a part menti gát a Római-partnál”

Csárdi AntalAz LMP szerint biztonsági okokból nem megengedhető a part menti gát megvalósítása a Római-part árvízvédelmére.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Lányi András, a Védegylet egyik alapítója vezetésével készült tanulmány kimutatta, hogy egy parti nyomvonalon épített gát csökkentené a Csillaghegyi-öblözet biztonsági szintjét.

Hangsúlyozta, a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén tárgyalja a kérdést, a képviselőknek pedig komoly felelősségük van, hogy olyan döntést hozzanak, amely az emberek lehető legnagyobb biztonságát szolgálja.

Az LMP budapesti képviselője emellett beszélt arról is, hogy Tarlós István főpolgármester napközben tett bejelentése bebizonyította, nem volt igaz a városvezetés azon korábban hangoztatott bejelentése, hogy a 3-as metró teljes akadálymentesítése, illetve a felújított szerelvények légkondicionálása technikailag nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek