Az LMP továbbra is küzd az állatok védelméért. Az elmúlt években pártunk több alkalommal nyújtott be állatvédelmi javaslatcsomagot, külön kezdeményeztük a BTK szigorítását állatkínzás esetében, melyet a kormánypárt lesöpört az asztalról.
“Indítványoztuk a petárdázás és a tüzijátékozás betiltását is, melyet a kormánytöbbség szintén különböző okokra hivatkozva elutasított.
Ennek ellenére az LMP továbbra is kitart az állatok védelme mellett, továbbra is fontos kérdésnek tartjuk az állatok jólétet, és elhivatottak vagyunk ezért küzdeni.
Éppen ezért egy új állatvédelmi javaslatcsomagot fogunk az elkövetkező hetekben az Országgyűlésen benyújtani, mely új alapokra helyezi a haszonállatok védelmét, illetve kezeli a kedvtelésből tartott állatok problémáit” – írta közleményében az LMP sajtó.